'"Vigyázzunk, mert össze vagyunk kapcsolva, egymásra vagyunk utalva. Együtt rontottuk el, együtt is javíthatjuk ki. És nyilván annak nagyobb a felelőssége, akinek nagyobb a döntési hatóköre és a vállalatok - főként a nagyok, de a kicsik ugyanúgy - élen járnak, kulcsszereplői a felelősségnek. Az életünk minden színterére vonatkozik a felelősség. A vállalat vezető is magánember, egyén, civil. A jólétnek egy más értelmezést kell adnunk. Ne mutogass másra, kezd magadnál." - hangzott el a BrandTrend "Párbeszéd 2009" sorozatának aktuális, Demcsák Máriával készített interjújában, amelyet meghallgathat itt.
"Együtt rontottuk el, együtt is javíthatjuk ki"
Egy vállalat nem élhet úgy tovább, hogy csak magára, a saját profit szerzésére, a saját érdekeivel törődve létezik és a profit érdeke mögé bújva érvel és cselekszik, mert a jövőre már nem lesz piaca, nem lesz már kinek, hol, mit eladni. - figyelmeztett közös felelősségünkre Demcsák Mária, a Piac és Profit Magazin főszerkesztője a Brendtrend "Párbeszéd 2009" interjú-sorozatának aktuális adásában.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.