Az emberi civilizáció olyan természeti folyamatoknak köszönheti létét, mint a fák üvegházgáz-tárolása/megkötése, a méhek általi virágporzás, vagy a növényi alapanyagok kinyerése a gyógyszerkészítmények számára. Ha mindezek a "szolgáltatások" részben megszűnnének, mennyibe kerülne a pótlásuk, vagy pótolhatatlanság esetén mekkora lenne a kár?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolására alakul meg az ENSZ égisze alatt az Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services (IPBES), melynek feladata a természeti folyamatok beárazása, és ezen keresztül a szükséges természetvédelmi programok büdzséjének megállapítása. Az ENSZ várhatóan az őszi ülésszakán mond igent e kormányközi testület felállítására, jelentette a Reuters.
Miért fontos e kérdéskör megválaszolása? "Mert a biológiai sokszínűség napjainkban 1000-szer(!) gyorsabban sérül a természetes fajpusztulási rátához képest", mondta a múlt héten Angela Cropper a UNEP ügyvezető-helyettese egy londoni sajtótájékoztatón. "Az ökoszisztémák 60 százalékát alaposan legyengítettük vagy fenntarthatatlan módon használtuk. Az élelem és a szabályozó rendszerek (klíma, árvíz, víztisztulás) egyaránt ide sorolandók. Közel 50 országnak kell súlyos és tartós vízhiánnyal szembenéznie. Tudomásunk szerint 2030-ra a vízhiány 30 százalékkal fogja visszavetni a mezőgazdasági termelést."
A biológiai sokszínűség szűkülése azonban mindenféle és fajta iparágat és szektort érint, nemcsak a mezőgazdaságot - mert a növénykínálat, az állatállomány és az ásványi nyersanyagok csökkenése felviszi az árakat. "A csonthéjas termések áremelkedése 2008-ban 30 százalékkal csökkentette az érintett termékek profitrátáját a Unilevernél", mondta Cropper.
"Természeti könyvelés"
Véget kell vetni annak, hogy az ökoszisztémák továbbra is láthatatlanok maradnak a gazdasági-, pénzügyi szféra és az állami intézményrendszer kalkulációiban, sürgette az illetékeseket Achim Steiner, az UNEP főigazgatója. A leendő klímaegyezmény felé tartó politikai folyamatban eddig a CO2-emissziót, pontosabban ezen keresztül a tiszta levegő értékét árazták be az emisszió-kereskedelmi rendszer formájában.
Steiner a Mexikói-öbölben történt olajszennyezés kapcsán újfent azt hangsúlyozta, fel kell értékelni a természeti erőforrások ember számára nyújtott szolgáltatásait: a BP környezetszennyezésének esetében ilyen tényező -többek között- a természetes halállomány, melynek pusztulásából eredő kárt az olajcégre fogja hárítani az állam. Steiner amellett is kardoskodott, hogy a tisztítási munkálatok költségeit számítsák be a GDP-be.
A természet értékei nem szerepelnek torzításmentesen az árakban és az állami költségvetésekben, sőt gyakran alig tükröződnek bennük. Ennek következménye az lett, hogy a megőrzés és a környezetvédelem helyett évtizedeken keresztül a (gazdasági) fejlődésre összpontosították az anyagi erőforrásokat. Az egyensúlytalanság azonban mára visszaütött.
Az új testület remélhetőleg konszenzust teremt a biodiverzitás mérésében, számosításában, hiszen hevenyészett adatok birtokában kell utat törnie egy új, gyorsan fejlődő szakterületen, melyet "természeti könyvelésként" emlegetnek - a magyar szóhasználatban talán az "ökológiai könyvelés" kifejezés a célravezetőbb.
A bioszféra piacosítása
"A klímaváltozás minden idők legnagyobb és legszéleskörűbb piaci hibája", mondta Lord Lord Nicholas Stern közgazdász a piaci mechanizmusokat okolva.
A gazdaság elszakadt a bioszféra realitásaitól és korlátaitól, amelynek korrigálása a klímaegyezmény feladata lenne. Piaci mechanizmusok érvényesítése e téren nem más, mint szükségszerű rossz. Mert amennyiben kordában tartják ezt a műveletet, segíthet a gazdaság forgalmából lecsippenteni a természetvédelemre szükséges pénzösszegeket. Ami egyben a fenntarthatóság előfeltétele, hiszen kiaknázott és kifárasztott természeti kincsekből nem lehetséges a termelés folytatása sem. Ugyanakkor a kibocsátási kvótarendszer már eddig is túl sok kibúvót eredményezett: akinek van pénze, továbbra is bőségesen szennyezhet, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül - akár olyan országban is, ahol ezzel egy becses nemzeti parkot rombol és kihalás szélén álló fajokat, növényeket, összeomló ökoszisztémákat veszélyeztet. Vagyis a rendszer még mindig a gazdasági szereplőknek kedvez inkább, és nem a bioszférának.
Mint az ingatlanpiac...
Meddig mennének el a világ országai a bioszféra piaci folyamatokba való bevonásában, hogy a megőrzésre fordítandó pénzeket kiszívhassák a köz- és magánszférából? Felmerült az ötlet, hogy az erdőket "erdőkötvényekként" vezetnék be a piacra, s aki ezeket megvásárolja, az erdővédelmet támogatja a pénzével. De ahogy azt a kibocsátási kvótarendszer fent említett hiányossága, lanyhasága is jelzi: a bioszféra számos szolgáltatását nem igazán lehet ily módon piacosítani kellemetlen mellékhatások nélkül. Ezért mondta Joshua Bishop, a Nemzetközi Természetmegőrzési Unió (IUCN) fő közgazdásza a Reutersnek, hogy "a biodiverzitást nem a CO2-piac, hanem az ingatlanpiac mintájára kellene modellálnunk. Itt nem árucikkről van szó -mint amilyen a széndioxid-, hanem sajátos, egyedi "vagyontárgyakról", amelyek nem felcserélhetők".
