A bíró döntött és nyert

Marcaliban sokan kerékpároznak. Munkahelyekre, otthonukba, iskolába, a postára vagy éppen a boltba. A Városi Bíróságon sem meglepő a kép, hogy az ott dolgozók reggelenként kerékpárral érkeznek a munkába, de a tárgyalásra várók sem autóiknak, hanem többnyire a kétkerekűeknek keresnek parkolóhelyet. Nem véletlen, hogy a Bringázz a munkába! kampány két nyertese - fedőnevén Vau bácsi és Cica néni - is ennek az intézménynek a dolgozója.

Dr. Király Péter, a Marcali Városi Bíróság bírája egy tavaszi napon döntött. Munkakörét tekintve persze nem meglepő a tett, de ebben ez esetben nem peres ügyről volt szó. Összeverbuválta a bírósági munkatársakat, mindazokat, akik kerékpárral járnak dolgozni, s némi tanakodás után benevezte a brigádot, az interneten regisztrált a "Biciklivel a munkába!" pályázatra. Ekkor még nem is sejtette, hogy két hónap elteltével a pályázat nyerteseként ő, és a bíróság egyik munkatársa egy-egy vadonatúj Merida Crossway trekking biciklivel lesz gazdagabb. "Óriási meglepetés volt számunkra, hogy nyertünk a pályázaton - meséli dr. Király Péter. -  Nem is reméltük, bár tény, hogy mi meglehetősen sokat kerékpározunk. Marcali nem túl nagy város, helyi közlekedés szinte alig van, ha valaki idejében akar beérkezni a munkahelyére gyalog megy, vagy biciklire száll. Szerencsére az autót itt kevesen választják, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára is jó a levegő, nincs szmog, nem kell attól tartanunk, hogy bár mi környezetbarát módon élünk, mégis rengeteg káros anyagot lélegzünk be."

Kis csapat, naplóval

A Bringázz a munkába! pályázatra - amelyre idén már az ország minden részéről lehetett nevezni - egyéni vagy 2-5 fős biciklis csapatok jelentkeztek, s internetes naplóban kellett rögzíteni, hogy az akció ideje alatt hány alkalommal ültek a kerékpárra. A legaktívabb kerekezők és kilométerfalók teljesítményükhöz mérten, komoly díjak tulajdonosaivá váltak, az akció fő támogatóinak, a Florának és a T-Mobile-nak köszönhetően az első ötezer jelentkező - legalább tíz alkalommal kerekeztek a munkába- garantált ajándékban részesült. Az újrahasznosított tépőzáras, fényvisszaverő nadrágvédő szalagot a Flora ajánlotta fel, a pamut, szitázott fejkendőkkel pedig a T-Mobile jóvoltából gazdagodtak a résztvevők.

Cica néni, azaz Drávecz Zoltánné is, a Marcali Városi Bíróság munkatársa ugyancsak egy kerékpárt nyert.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo