1,2 millió embert sújt hazánkban a lakhatási szegénység

Magyarországon 1,2 millió embert érint a lakhatási szegénység valamilyen formája. A témáról Budapesten rendezték meg azt a konferenciát, mely a régió döntéshozóinak figyelmét kívánta ráirányítani a fenntartható és megfizethető lakhatás megteremtésének fontosságára.

A gazdasági válság világszerte felhívta a figyelmet arra, hogy az eddigi lakáspolitikai modellek fenntarthatatlanok. A lakhatás biztonsága, megfizethetősége összefüggésben van az oktatással, az egészséggel, a foglalkoztatással.

A lakhatás fontos szerepet játszik a társadalmi mobilitás és a gazdasági növekedés serkentésében is. A nemrégiben bekövetkezett katasztrófák rámutatnak, hogy az ember mennyire kiszolgáltatott a természetnek. Az elszenvedett károk tovább növelik a lakhatással kapcsolatos rászorultságot.

Ahhoz, hogy képesek legyünk leküzdeni a társadalmi egyenlőtlenséget, fejlődési pályára állítani a gazdaságot, integrálni a veszélyeztetett társadalmi csoportokat, mint például a romákat, meg kell találnunk a helyes lakáspolitikai irányvonalat.

A Külügyminisztérium védnöksége alatt a régió mintegy 150 szakértőjét vendégül látó I. Európai és Közép-ázsiai Lakhatási Fórumon Sümeghy György, a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója rávilágított, hogy a középrétegek támogatása mellett a szegényebbek számára is elérhető támogatásokra van szükség.

Nemcsak a középréteget kellene támogatni

Magyarországon 1,2 millió embert érint a lakhatási szegénység valamilyen formája. Az ÚSZT fő lakáspolitikai programjai üdvözlendőek, de egyelőre ezek forráshiány miatt nem indultak el. Ugyanakkor az elmúlt évek támogatott lakáshitel programja miatt a magyar költségvetést még legalább 10 évig terhelik a hiteltámogatás determinációi. Egy ilyen helyzetben nagyon veszélyes, hogy újra csak a középrétegek kapnak támogatást, mert ez megint a valóban rászorulóktól von el életbevágó forrásokat.

A konferencia a Habitat for Humanity Europe and Central Asia, a Nemzetközi Vöröskereszt, az ENSZ Fejlesztési  Programja, és Európai Gazdasági Bizottsága közreműködésével valósult meg.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo