Hogyan mutassuk be, hogy felelősséggel dolgozunk?

Idén is folytatódik a 2008-ban nagy sikerrel útjára indított Good CSR program. A B&P CSR management kezdeményezése lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy széles körben is bemutassák, mit tesznek a fenntartható fejlődésért. A cégek saját gyakorlatuk demonstrálásán kívül együtt népszerűsíthetik a felelős működés ügyét a Good CSR keretében, ami idén már Romániában és Lengyelországban is elindul.

A Good CSR 2009 olyan rövid jelentési és CSR kommunikációs program, mely lehetővé teszi a résztvevő vállalatok számára, hogy egységesen, közérthető formában tárják a nyilvánosság elé mindazt, amit a társadalmi felelősségvállalás terén tesznek. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy sok cégnek problémát okoz CSR vonatkozású tevékenységeinek megfelelő formában történő bemutatása. Sokan gondolják úgy, hogy egy CSR jelentés elkészítése túl sok anyagi és időbeni ráfordítással jár, így fordulhat elő az, hogy olykor nagyszabású, példaértékű programok kapcsán sem férhető hozzá elegendő információ.

A Good CSR éppen erre a problémára kínál megoldást. Olyan hiteles és standardizált kommunikációs platform, melynek keretében a résztvevő cégek egységes és összehasonlítható formában jeleníthetik meg társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységüket. Ezen kívül a program nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a résztvevő vállalatok körében is népszerűsítse a CSR ügyét és egyes fontos felelősségvállalási témákat, valamint arra, hogy e cégek egymással és másokkal is megosszák jó gyakorlataikat.

A Good CSR 2009 programban résztvevő cégek jelentései nem csak A társadalmi felelősségvállalás könyvében jelennek meg, hanem saját négyoldalas Good CSR Rövid jelentés formában is. A magazin és a honlap mellett a program részét képezi a decemberi Good CSR gála is, melyen 3 kategóriában adnak át Good CSR díjakat. Ősszel pedig ismét megrendezésre kerül az egyik vezető hazai CSR-szakmai rendezvény, a CSR Menedzsment Konferencia is.

A program idén először lépi át az országhatárokat, hiszen hazánk mellett Romániában és Lengyelországban is útjára indítják a Good CSR-t.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo