A gazdasági szereplők rövid távú és a társadalom környezetvédelemre irányuló hosszú távú céljainak összehangolásáról beszélt a Deloitte Magyarország Zrt. képviseletében Reininger Róbert, a Deloitte Környezetvédelmi tanácsadás üzletágának igazgatója.

30 év késés

A Magyarországon 1995 óta érvényben lévő környezetvédelmi törvény már az Európai Uniós (EU) előírások teljes körű átvétele alapján szabályozza természeti környezetünk védelmét. 1995 előtt a megelőzés és a szennyező fizet elvei nem, vagy csak korlátozott mértékben érvényesültek a környezetvédelemben, melynek következtében hazánkban jelenleg rengeteg megörökölt szennyezéssel és az EU átlagnál rosszabb környezet-állapottal kell számot vetnünk. Hazánk környezetének védelme közel 30 évvel marad el a Nyugat-Európában megszokott normáktól.

A jelenleg érvényben lévő szabályozás a környezetvédelmi érdekérvényesítés mellett figyelmet fordít a magyar gazdaság versenyképességének megőrzésére és javítására is. Így elengedhetetlen, hogy a környezetvédelmi szabályok végrehajtásánál a gazdasági érdekeket is szem előtt tartó racionális megfontolások érvényesülhessenek.

A gazdaság érdekei és a környezet védelme között ennek ellenére is érzékelhető feszültség oka Reininger szerint egyrészt a jogalkotók rendelkezésére álló rövid felkészülési időben, másrészt a szakmai egyeztetés hiányában keresendő. Az ennek következtében fellépő jogszabályi hiányosságok, valamint a gazdasági-környezeti érdekek között húzódó ellentétek egyaránt megnehezítik a jogalkalmazást.

A jogi szabályozás helyenként egymásnak ellentmondó passzusaira jó példa az 1995. előtt keletkezett szennyezések felszámolásának kérdése. Az 1995-ös törvény első körben állami felelősségi körbe utalta ezt a feladatot, három lehetséges megoldást kínálva fel a végrehajtóknak: nem tesznek semmit, helyben megoldják a szennyezés elszigetelését, vagy adott esetben eltávolítják azt. Később kivonták a hulladék-felszámolást az állam felelősségi köréből, és a szennyezés okozóját kötelezték annak kezelésére, a kezelés módját környezeti hatástanulmány alapján meghatározva.

A korábbi szabályozás hatályon kívül helyezése nélkül, új törvényt hoztak, mely az 1995 előtti szennyezések felszámolásakor, tekintet nélkül a szennyezés mértékére és annak elszigetelési lehetőségére, minden esetben kötelezi a szennyezés előidézőjét annak eltávolítására. Az egymásnak ellentmondó, ám egyidejűleg érvényben lévő szabályozás megnehezíti a környezeti szennyezések felszámolását.

A gazdasági érdekek és a környezet védelmének egyensúlyát megteremtő eszközök között Reininger kiemelte a szakmai közvélemény bevonásának fontosságát a jogalkotásba. A tervezett jogi szabályozás várható gazdasági következményeinek ismeretében, azok megfontolásával racionalizálni lehetne a jogalkotást.

A megelőzés hathatós eszköze lehetne a környezetvédelmi céltartalék-képzés szabályainak kialakítása és ennek gyakorlati alkalmazása. Ennek segítségével a vállalkozások szerződésben vállalnának kötelezettséget a környezetvédelmi hatóságok felé, hogy elkülönítenek egy tartalékalapot, amelyet aztán környezetvédelmi fejlesztésekre, illetve vállalkozásuknak a környezetvédelmi szabályozásokkal összhangba hozására fordítanak. A szerződések alapján a vállalatok egyértelműen számon kérhetővé válnak, és a környezetvédelmi fejlesztések iránya és üteme is könnyebben meghatároztatóvá válik.

A hatóságok munkájának racionalizálása érdekében Reininger akkreditációval és felelősségbiztosítással rendelkező külső szakértők bevonását javasolná. "A független szakértők nemcsak a hivatali döntések szakmai megalapozottságán, de az eljárások gyorsaságán is javítanának" - vélekedett Reininger.

Helyzetértékelésében Reininger hangsúlyozta: "az 1995-ös, EU normákat elsajátító törvény óta egyértelműen látható, hogy a gazdaság és a környezet egyensúlyának megteremtésére megvannak az alapok, a kitűzött célok tekintetében szinte teljes a konszenzus, de az igazi megoldást a rendelkezésre álló eszközök teljes kihasználása jelentené."