Down-szindrómás kis festők képei a Telekomnál

Különleges tárlat nyílik április 10- én, pénteken délelőtt 11 órakor a Magyar Telekom székházában. A kiállításon különböző életkorú Down-szindrómás gyermekek és kortárs festőművészek által közösen készített festmények láthatók. A kiállított képek később árverésre kerülnek. A rendhagyó kiállítás és árverés célja a társadalom figyelmének felkeltése mellett, hogy az aukció bevételéből egy észak-magyarországi Korai Fejlesztő Központ létrehozásához járuljon hozzá.

A kiállított képeket a március 21-i, a Vígszínházban megrendezésre került Down világnapon festették Down-szindrómás gyermekek neves kortárs festők, többek között EfZámbó István és Wahorn András közreműködésével. A festményeket április 23-án árverezik el és az abból befolyt összeggel az ország észak-keleti régiójában felépítendő Korai Fejlesztő Központ anyagi hátterének megteremtését segítik.

A Magyar Telekom ennek a központnak a felépítését támogatja azzal is, hogy a kiállítás és az aukció megrendezéséhez a székház auláját ingyenesen bocsátotta a szervező, Down Egyesület rendelkezésére, illetve május-június hónapban a hetedik éve működő Telekom Adományvonalnak (1788) is az egyesület a kedvezményezettje.

Magyarországon évente körülbelül 160-an érkeznek a világra ezzel a kromoszóma-rendellenességgel. Megfelelő korai fejlesztéssel ezek a gyermekek ép társaikhoz hasonló életet tudnak élni. Megtanulnak írni, olvasni, számolni, felnőttként munkát vállalhatnak, be tudnak illeszkedni a társadalomba.

A kiállítás április 10-23. között ingyenesen látogatható a Magyar Telekom székházában (1013 Budapest, Krisztina körút 55.). A kiállítás megnyitóján részt vesz Varga Mihály , a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója, Katona Klári művésznő, a Telekom Adományvonal "arca", Kisari Károly a Down Egyesület elnöke, Réz András esztéta és Hegyi Barbara, a megnyitó díszvendége.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo