Az elemző sem tudhatja kőbe vésett törvénynek saját érveit, hiszen míg ő katasztrofális helyzetet vélelmez, addig kollégája arra esküszik, hogy egyre jobban prosperál az agrárium. Eközben a világgazdasági válságra megszorításokkal reagáló kormányzat a 2010-es büdzsé terveiben úgy fogja vissza a mezőgazdaság támogatását, hogy a csökkentés mértéke kevéssé fájdalmas. Merre tart tehát a mezőgazdaság? Erről beszélgettünk Gőgös Zoltánnal, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárával (az interjúban: G. Z.) és Raskó György agrárközgazdásszal, az Antall-kormány agrártárcájának közigazgatási államtitkárával (az interjúban: R. Gy.).
■ Az agrárium 460 milliárdos jövő évi támogatását hogyan lehet értékelni, különös tekintettel arra, hogy a pénz nem több, mint az idei?
G. Z.: A végleges kormányzati döntések előtt meg szokta fogalmazni a legfőbb jellemzőket az agrártárca. A szakma már ez év elején tudta, hogy 33 milliárdos elvonás lesz 2010-ben a közvetlen termelői támogatás nemzeti kiegészítéséből, a gabona top-up-ból. Ennyi mindenképpen, de több nem, mivel egy jövő évi kifizetésre már 2009 októberében sort kerítettünk. Az ágazat szereplőinek nem romlik a pozíciója, hiszen számolni lehet elvonással, de azzal is, hogy annak arányában növekszik az uniós finanszírozás. Ha nem lenne válság, akkor lehetne erőteljesebb az agrárium költségvetési háttere is, most azonban be kell érnünk a szinten tartással, illetve bizonyos átcsoportosításokkal: a szántóföldi termelés rovására javítunk a tejágazat helyzetén. E rendszeren belüli változtatással életben tarthatjuk az egyik legnagyobb abrakfogyasztó ágazatot.
R. Gy.: A mezőgazdasági és vidéktámogatások reálértékben évek óta csökkennek, de ez eddig sem befolyásolta a termelés alakulását. Nem az abszolút összeggel van a probléma, hanem az elosztással. Túl sokat kapnak a gabonatermelők, és túl keveset az állattartók. Agyontámogatjuk a mezőgazdasági gépek vásárlását, s nem marad pénz ennél sokkal fontosabb célokra, mint például a korszerű öntözési technológiák fejlesztésére, csatornák építésére.
■ Az agrárium támogatásának „szinten tartása" azt jelenti-e, hogy a kabinet elismeri: valóban súlyosabb a helyzet itt, mint a gazdaság más szektoraiban?
G. Z.: A kormány azt látta be, hogy további elvonást már nem tervezhet, foganatosíthat, már csak azért sem, mert ez az év eleve nem jó. Ellentétben a 2008-as esztendővel, az idén piaci és termelési oldalról is gyöngébbek az eredmények, a további elvonások azzal járnának, hogy az alapvető szakmai kritériumokat sem tudnák teljesíteni a gazdálkodók.
R. Gy.: A mezőgazdaság köszöni, jól van, de ez relatív. Az autógyártáshoz vagy a pénzügyi szektor teljesítményéhez képest a visszaesés csekély. De belül vannak komoly feszültségek, ilyen például a tejágazat, ahol tényleg elkerülhetetlen az állami segítség, ha nem akarjuk, hogy tejből és tejtermékekből tartósan nettó importőrök maradjunk. Amúgy a mezőgazdasági jövedelmekkel nincs különösebb gond, bár kétségtelen, hogy a 2008-as jövedelemteljesítménynek csak a töredékét éri el az ágazat az idén.
■ Míg szakértők egy része katasztrofális helyzetet vél felfedezni az agráriumban, egy másik része szerint fokozatosan jobban prosperál az ágazat, mind az uniós, mind a hazai források nem csupán jövedelmet, hanem több területen felhalmozást, technológiai fejlődést is eredményeztek. Mi az igazság?
G. Z.: Sokan panaszkodnak, hogy az idén nincs jövedelem, kevesebb a forrás. Ennek ellenére minden támogatásigénylésnél pluszforrásokat kellett berakni a rendszerbe, hogy ki tudjuk elégíteni az igényeket. Van az ágazatban egy - úgymond - utolsó előremenekülés, abban bízva, hogy a modernizáció az önköltségi oldalon javíthatja a pozíciókat, s ezáltal javíthatja a versenyképességet. Ez azt is jelenti, hogy a termelők nem tettek le a fejlesztésről, amit a legutolsó géptámogatás is igazol, hiszen 20 milliárdos igénnyel számoltunk - a rosszabb évre tekintettel -, de 40 milliárdnyi lett. Az agráriumban jelenleg a likviditási problémák okoznak katasztrofális helyzeteket, ezért kellett bizonyos kifizetéseket előrehozni, s például a jövő évi tejkvótát az idén odaadni. Megteremtettük más, uniós kifizetésekre is a jogi lehetőségeket. Próbáljuk lélegzetvételhez juttatni a termelőket, hogy átvészelhessék az időt, amíg be nem indul a piac.
R. Gy.: A mezőgazdaságon belül vannak tényleg jól prosperáló tevékenységek. A gabona- és olajosmag-termelés, az agrárlogisztika például jól fejlődik, de katasztrofális a helyzet a szarvasmarha-ágazatban, és nem sokkal áll jobban a sertésében sem. Az uniós csatlakozás óta minden évben nettó tőkekivonás történt a magyar mezőgazdaságban. A 2000-2003-as beruházási volument 100 százaléknak véve, a csatlakozás óta egyetlenegy évben sem érte el a 90 százalékot a beruházási volumenindex. Mit jelent ez? A magyarországi agrártermelők nem bíznak a jövőben, s kiveszik a megtermelt nyereséget ahelyett, hogy fejlesztenének. Ennek fő oka az agrárpolitikában rejlő bizonytalanság és a belpolitikai ellentétek. A nagygazdaságok tulajdonosai például nagyon tartanak a Fidesz agrárkurzusától, félnek a „kisgazdásodástól", s akkor még a földkérdésről nem is beszéltünk...
■ A „támogatás" jöhet a büdzsén kívül a természettől, ha kevéssé veszélyeztet az aszály, az árvíz, a belvíz. De fenyegető lehet az is, hogy a gazdálkodók nehezebben tudják eladni a termést. Mit látnak mindebből az agrárium szakmai irányítói?
G. Z.: Azért az idén is inkább a környezeti problémákkal kellett megküzdeni, a jégveréstől az aszályig. Három évvel ezelőtt létrehoztunk egy pénzalapot az ilyen problémák enyhítése érdekében, de mert önkéntesen lehetett csatlakozni, kiderült, nem működik. Ezért széles körben kötelezővé tettük az alkalmazását, s így lett is egy olyan kassza, amely a leginkább szenvedők számára nyújt tisztes kárenyhítést. Az idén már a jégverés okozta veszteségek csökkentésére is kínál segítséget ez az alap, a rendelkezésre álló négy-öt milliárd forint kifizetéséről éppen decemberben születnek meg a döntések.
R. Gy.: Tavaly és tavalyelőtt valóban sokkoló volt a mezőgazdasági nyersanyagokkal való tőzsdei spekuláció. Sokan megégették magukat az ügyben, kereskedők és bankok is. A termelők többsége azonban tényleg kaszált... Jó dolog látni, hogy nem kell félnünk a túltermeléstől. Gabonából annyit termelhetünk, amennyit csak tudunk, a külpiac felszívja a felesleget. Ennek az évnek az első félévében közel ötmillió tonna gabonát exportáltunk minden nehézség nélkül. Az agrárlogisztikai fejlesztések lehetővé teszik a felesleg jó tárolását és a kiszállítást is, akár évi nyolc-kilencmillió tonnás nagyságrendben. Az igazi probléma sajnos az, hogy feldolgozatlan nyerstermékeket exportálunk feldolgozott élelmiszerek helyett...
■ Van-e esély arra, hogy intervencióra kerüljön sor a kukorica esetében?
G. Z.: A beszélgetésünk időpontjában csak az biztos, hogy az intervenció érdekében elküldte kérvényét a tárca az Európai Bizottságnak. A jogi lehetőség ugyanis adott, de mennyiségi paramétereket nem állított be Brüsszel. Néhány százezer tonnás intervenciót jónak tartunk azért, hogy legyen biztos háttere a termelésnek. Magyarországon ugyanis ősszel nagyon nyomottak az árak, de tavaszra elfogy Európában a takarmány. A mostani válságos helyzetben a malmok nem vesznek több kenyérgabonát, csak egy-két heti készletet, s azt is a liszteladásból finanszírozzák. De míg a búzát november elsejétől be lehet tenni intervencióra legalább a költségeket fedező áron, addig a kukoricánál erre nincs lehetőség. A búzánál annyit tudtunk tenni, hogy elindítottunk egy élelmiszer-ipari forgóeszközhitelt, melyet azonban leginkább nem a malmok vettek igénybe, hanem például a húsipari cégek. A legutóbbi időkben Románia és Szerbia úgy exportált gabonát, hogy a saját készletük sem volt meg, így csak idő kérdése, és megjelennek vevőként. A kérdés csak az, idehaza lehet-e az eladási kényszer visszafogását úgy elősegíteni, hogy január-februárig kivárjanak az értékesítéssel.
R. Gy.: Semmiféle kukoricaintervencióra nincs szükség, sem az idén, sem jövőre.
■ Miközben a termelés és a fogyasztás visszaesését tapasztalni, látható az is, hogy például a Pick megrendelése növekszik. Vagyis nem szükségszerű, hogy teljesen „leüljön" az élelmiszeripar. Vajon mely területeknek sikerül erőre kapniuk, piacot nyerniük?
G. Z.: Nem tartom törvényszerűnek, hogy leüljön az élelmiszeripar, kivált, mert a modernizációs programok rájuk is vonatkoznak. Nem véletlen, hogy a cégek kezdenek új piacokra találni, bejutni például a FÁK-országokba vagy a távol-keleti térségekbe. A Pick kivitele valóban egyre komolyabb, annak eredményeként is, hogy kemény munkával dolgozza meg a piacot. Az a vállalat, amelyik képes úgy igazítani termékpalettáját, hogy azzal a nagy európai áruházláncok beszerzési tenderén nyerjen is, hosszú hónapokra stabilizálni tudja pozícióit. Azt nem tagadom, hogy sok pénzbe kerül arra a színvonalra fejleszteni az élelmiszer-feldolgozókat, hogy piaci esélyeiket is növelhessék, de az is igaz, hogy uniós forrásokat lehet elnyerni ehhez. Legközelebb novemberben ír ki pályázatot a tárca.
R. Gy.: Az élelmiszeripar helyzete, szemben a mezőgazdaságéval, katasztrofális. Teljesítménye öt év alatt közel harminc százalékkal esett. A Pick pozíciója valóban jobb az átlagosnál, de azért, mert igen tőkeerős tulajdonos áll mögötte. A Gazdasági Versenyhivatal és a versenytörvény egyaránt felelős a hazai élelmiszeripar bukásáért, mert nem segített feloldani a kettős prést, amibe az ipar került. A nagy kereskedelmi láncok sorozatos visszaéléséről van szó, amivel a GVH nem tud, vagy nem akar mit kezdeni. Helyette megbünteti a szerencsétlen hazai pékeket, mert állítólag kartellbe tömörültek...
■ Van, aki a tejiparban konszolidációs folyamat elindulását véli felfedezni - éppen akkor, amikor az unióban a kvótaproblémák egyre súlyosabbak. Vajon hány arcú az ágazat, s egyáltalán: hol lehet már látni a több éve tartó technológiai fejlesztés, piacra jutási támogatás eredményét?
G. Z.: Brüsszel inkább finanszírozási problémák miatt késlekedik az uniós tejmizéria megakadályozásával, illetve a befizető országok túl liberálisak ahhoz, hogy erőteljesebb piaci beavatkozást engedjenek. Ha pedig nincs érdemi uniós lépés, akkor itthon nekünk kell megoldást keresni. A már említett kasszák közötti átcsoportosítás enyhítheti is a feszültséget, illetve elejét veheti a további leépülésnek. Mert egyfajta túlélési verseny folyik itt is: amelyik ország a legtovább bírja, az fog a legnagyobbat profitálni.
R. Gy.: A pozitív eredményt látni a gabonatermelésben és a raktározásban, a negatívat a szarvasmarha-ágazatban. Az egyik „eredmény" az, hogy évente öt-hat százalékkal csökken az agrárfoglalkoztatottak száma...
■ Az uniós agrárszabályozás kezdve a földtulajdonlási moratóriumtól egészen a támogatási szisztémákig közvetlenül jelen van a gazdaságok életében. Mennyire sikerült részben pénzzel - uniós források átcsoportosításával -, részben az új szabványok, higiéniai előírások közérthetővé tételével „meggyőzni" a gazdálkodókat?
G. Z.: Elvileg lejár a moratórium 2011-ben, szakértői szinten már jeleztük, kezdeményezzük a meghosszabbítását. A jövő év elején a hivatalos magyar nyilatkozat is a bizottság elé kerül, hogy meg lehessen tárgyalni a benne foglaltakat: a tagországokat meg kell győzni, a magyar földpiac még nem érett arra, hogy rászabadítsuk elsősorban a spekulációs tőkét. Nem attól félek, hogy ide akar jönni termelni, letelepülni a külföldi, hanem attól, hogy lennének, akik kihasználnák a különböző országok közötti földárkülönbséget, s csak a gyors meggazdagodásra játszanának. Idehaza ötpárti egyeztetések is folynak, hogy felkészülten - belső védelmi rendszerek felállításával - fogadjuk különösen azt a helyzetet, amely a moratórium meghosszabbításának megtagadásakor alakulhat ki. Emellett cél a jelenlegi bérleti és földtulajdon arányának a megváltoztatása is, mégpedig a termelők javára, de a bérleti jog stabilizációjára is módot kell nyújtania a szabályozásnak.
R. Gy.: Az állattenyésztés-ellenes kormányzati és hatósági magatartást érzékelik a termelők, s e tevékenységük megszüntetésével reagálnak erre. Aki manapság állatjóléti és más agrár-környezetvédelmi beruházásokba invesztál, az a saját bukását készíti elő...
