Mi történik, ha nem használnak teljesítménymérést chiptuningnál?

A teljesítménymérés jó dolog. Azonban sokan szeretik kihagyni chiptuning vagy egyéb motoroptimalizálás során. Ennek több oka is lehet, de a legjellemzőbb, hogy így akarnak munkát és költségeket megtakarítani, a teljesítménymérés ugyanis kimutatná, hogy valójában semmi haszna nem volt az általuk trehányul elvégzett tuningnak, vagy csak egyszerűen nem állnak rendelkezésre a szükséges eszközök.

A vevőnek lesz kellemetlen a végén

A teljesítménymérés elhagyása nem tűnik fel a vevőnek, ezt sokszor ki is használják. benne van a pakliban, hogy az autó ígyis hibátlanul működik, legalábbis az alsóbb fordulatszámokon. Azonban ilyenkor előfordulhat, hogy nagyobb fordulatszám esetében, mondjuk 3200 RPM felett az autó teljesítménye elkezd hullámozni. Ez a hullámzás nem feltétlenül agresszívan zavaró.

A naiv vevő visszaviszi az autót a szervizbe és jelzi a problémát, ahol ismét állítanak rajta egy keveset. Majd következik egy próbakör és ismét egy kis állítás, majd ez megy a végtelenségig vagy addig, amíg valamelyik fél meg nem unja az egészet. 

Ha nem akarod végtelen próbakörökkel tesztelgetni az autódat, akkor érdemes megnézned, hogyan csinálják teljesítményméréssel megtámogatva a chiptuningot az AET CHIPtuning szakemberei.

Utólag sincs minden veszve

Ha egy teljesítménymérő fékpaddal rendelkező szervizbe beviszed a korábban ezt az eszközt mellőző szervizben tuningolt autódat, akkor készülj fel, hogy nagy és feltehetően kellemetlen meglepetésekben lesz részed.

Beviszed ugye hozzájuk, ők lemérik és készítenek egy mérési lapot. Majd elvégzik a saját beállításaikat, majd ezt követően is készítenek egy mérési lapot. A két mérési eredmény összevetése az, ami igazán sokkoló tud lenni.

Az első feltehetően olyan hullámokat tartalmaz, aminek a lekövetésébe még a szem is belefárad. A hullámok azért vannak ott, mert a motor működése nem megfelelő. A programban van egy biztonsági szabályozó, ami a motor védelme érdekében beleszól a működésbe. Ha ügyesek a szervizesek és van teljesítménymérő fékpad, akkor javítják a hibát, és a második mérési lapon már egy jóval kellemesebb, hullámoktól mentes teljesítményvonalat láthatsz.

De hogyan csinálták?

Első körben letörlik az aktuális, hullámzó teljesítmény okozó szoftvert egy gyári frissítés segítségével. Ezt követően optimalizálják, majd előkerül a már sokat emlegetett teljesítménymérő fékpad és lemérik az autó teljesítményét. Ezt követően következik a finomhangolás, ami a mérés-beállítás folyamatok ismételgetését jelenti egészen az optimális (vagy éppen a kért) beállítások eléréséig.

Sehol egy próbakör, a vásárlónak nem kell kellemetlenül visszakullognia a szervizbe és félve jeleznie, hogy valami nem stimmel. Ugye, hogy mennyivel egyszerűbb és gördülékenyebb így?

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo