Bárhonnan, bármikor, bármit – ez a felhő?

Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni, akkor a felhőszolgáltatásokat úgy is összegezhetnénk, hogy mindig, mindent, mindenhol. Na persze az igazság ennél kicsit bonyolultabb.

A felhőszolgáltatások ugyanis amellett, hogy helytől, időtől és eszköztől függetlenül engednek hozzáférést a céges levelezésünkhöz, naptárunkhoz, dokumentumainkhoz, olyan plusz hozzáadott értékkel is szolgálhatnak vállalatunk számára, melyekről talán nem is álmodtunk.

Az egyik ilyen az, hogy a távoli szerveren tárolt adatoknak köszönhetően többet nem kell aggódunk azon, hogy ki vagyunk szolgáltatva a technika ördögének: egy tönkrement számítógép, vagy elveszített mobil még akkor sem jár adatvesztéssel, ha azokon a teljes levelezésünket és életünket tároltuk. A fejlett vállalati felhőalkalmazásoknak köszönhetően ugyanis ezen kütyük mostantól nem adattárolóként, hanem megjelenítőként segítik a hétköznapokat, és amellett, hogy rajtuk keresztül bármi, bárhonnan hozzáférhető, központilag szabályozható az is, hogy az ezeken megjelenő adatok egy esetleges elveszítés esetén eltűnjenek.

Pont ez a szép a felhőben: nem fordulhat elő az, hogy a vállalatunk magját képező kapcsolati tőke egyszer majd csak egy tömeges mobiltelefon elveszítésnek köszönhetően elszáll, nem kell rakosgatnunk a névjegyeket évről évre, fiókról fiókra, nincs szükség az emailek és egyéb céges dokumentumok rendszeres, éjszakába nyúló archiválására. Ezek mind-mind központilag történnek, és nekünk semmi más dolgunk nincsen, mint használni a lehetőségeket ahelyett, hogy a rendszer, illetve egyes alkalmazások meghibásodása esetén bosszankodnánk.

A felhőszolgáltatások mellett szóló mobilitás és biztonság mellett ugyanakkor az ár sem utolsó szempont: míg egy új szerver és az ahhoz kapcsolódó vállalati szoftverek és alkalmazások akár több millió forintra is rúghatnak, addig a felhőbe szóló jegyünket már havi pár tízezer forinttól megválthatjuk, mely ár természetesen attól is függ, hogy milyen szolgáltatásokat és hányan szeretnénk használni a jövőben távolról és milyen eszközökön keresztül. Ennek megfelelően a cég bővülése később szintén kisebb határköltséget jelenthet: egy új munkatárs felhőbe való „jegye" havi szinten akár kevesebbe is kerülhet, mint eddig egy átlagos munkatárs által elfogyasztott havi villany és víz mennyiség.

Regisztráljon a Felhővilágon és próbálja ki 30 napig díjmentesen a GTS felhő megoldásait!*

*A GTS Hungary a Felhasználó által megadott adatokat az adatvédelmi törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli, harmadik félnek azokat nem adja át. A Felhasználó emellett hozzájárul, hogy a GTS felhasználja az adatait további marketing tevékenységei során.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo