Magyar találmány: jelzi a csomag, ha romlott a tej

Svájci-magyar magánbefektetők segítségével magyar cégek fejlesztenek intelligens csomagolóanyagot. A magyar találmány külföldön is népszerű lehet.

A magyar találmány jelzi, ha a tej szavatosságának lejártához közeledik

„Induló magyar cégek fogtak össze az intelligens csomagolás-fejlesztés érdekében” - mondta Nagy Péter, a Colabs Startup Center Zrt. társalapító vezérigazgatója. A szakember arról beszélt, hogy a Colabs Startup Center Zrt. - amely maga is induló cég - szervezte meg, hogy az iDeaPool Kft. a múlt év végén 45 millió forint összegű tőkebefektetéshez jusson annak érdekében, hogy az első élelmiszeripari szavatosság ellenőrző megoldását tovább tudja fejleszteni.

A találmányt Seres Viktor és Galambos Zsuzsa fejlesztette ki többéves munkával. A fejlesztés megvalósítására 2011 nyarán céget alapítottak. Ezt a társaságot egy svájci-magyar magánbefektetői csoport segítette elképzeléseik megvalósításában, azzal, hogy csaknem félszáz millió forint többletforráshoz juttatták a céget.

A Colabs Startup Center Zrt. azt szervezte meg, hogy a forrást igénylő és a befektetést végzők egymásra találjanak, támogatást nyújtott az üzleti és pénzügyi terv elkészítésében és a tárgyalások moderálásában. A zártkörű részvénytársaságot arra alapították, hogy 10-250 millió forint közötti tőkebefektetésekkel gyorsítsa a nagy növekedési képességű induló és korai fázisú vállalkozások forráshoz jutását, fejlesztését és nemzetközi piacra jutását.

A tervek szerint az iDeaPool Kft. ez év elején már az ipari partnerekkel tárgyal annak érdekében, hogy az általuk kifejlesztett találmány a tej szavatosságát érzékelő indikátor bekerülhessen a csomagoló anyagba és ez a megoldás ne csak Magyarországon, hanem az országhatárokon túl is bevezethető legyen. A szóban forgó projekt azért fontos az intelligens csomagolás fejlesztők szerint, mert Magyarországon közel 2 millió liter tej fogy naponta, a világ évi tejfogyasztása pedig az előrejelzések szerint a jelenlegi 270 milliárd literről az évtized végére 350 milliárd literre emelkedik.

Készülni kell a nagy találkozásra a befektető és a kkv között

Pénz, de honnan?
A Piac & Profit Konferenciaközpont tovább folytatja „Pénz, de honnan?” konferenciasorozatát. Az ország 7 különböző városába látogatunk el a mikro-, kis és középvállalatok vezetőinek szóló gazdag, hasznos programunkkal.
Forráshoz jutni a jelenlegi gazdasági helyzetben nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladvány. Szigorú feltételek mellett ugyan, de manapság is lehet finanszírozáshoz jutni bankoktól vagy tőkebefektetőktől. A banki, vagy befektetői finanszírozáshoz azonban az szükséges, hogy felkészült kis- vagy középvállalat (kkv) kerüljön a látótérbe. Nehezítő körülmény, ha a növekedni, fejlődni vágyó kkv nem reálisan méri fel saját lehetőségeit, adózási és jogi ügyei nem mennek zökkenőmentesen, üzleti terve – ha egyáltalán létezik – gyenge lábakon áll. Egyre kevesebb vállalat képes megfelelni a szigorodó nem-árjellegű hitelfeltételeknek. Így összességében csökken a hitelhez jutó vállalatok száma a Magyar Nemzeti Bank legújabb hitelezési felmérése szerint.

Korábban, a forrásbőséggel jellemezhető 2000-es években mindenki könnyen kapott hitelt, tudott magának tőkeágon befektetőt találni. Nem néztek rá alaposan arra, milyen is a cég valójában, mennyire strukturáltan működik. Ezeknek az időknek azonban már vége; a szűkülő források és a bizonytalan környezet okozta megnövekedett kockázatok miatt a külső finanszírozók csak olyan cégekbe rakják a pénzüket, ahol biztosak lehetnek abban, hogy minden rendjén van. Nem elég csupán a vállalkozás növekedési kilátása.

Fontos az átláthatóság

„A befektetők és hitelezők számára ma már kiemelten fontos az adott vállalkozás szerződéses viszonyainak, ügyfélkapcsolatainak, eladási csatornáinak ereje és átláthatósága is. A szabályozott környezet, az erős és stabil ügyfélkör és a jó értékesítési csatornák ugyanis hatalmas értéket képviselnek egy-egy cég életében” – mondja Vági Péter, a PwC Magyarország vezető menedzsere. A szakértő szerint az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az adózási szempontból kockázatos vállalkozás befektetési szempontból is kockázatos. Az adóoptimalizálás a befektető számára nem jelenthet ugyanis adóelkerülést. „Tisztában vagyunk vele, hogy mindezeknek nem könnyű megfelelni, ráadásul egy vállalkozás nagyon máshogy nézhet ki a benne élők szerint, mint ahogy ezt egy külső szem látja.” – mondta Vági Péter.

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo