A reklámadóról szóló törvény egyszerűnek tűnő szabályozása ellenére a hétköznapi gyakorlatban sokszor nehéz eldönteni, hogy a kiskereskedő vagy a gyártó/nagykereskedő felelős a reklámadó megfizetéséért és tulajdonképpen mi is az adó alapja - áll a MAZARS legfrissebb összefoglalójában. A szakemberek szerint ennek az az oka, hogy a lakonikusan fogalmazó jogszabály alapján nem egyszerű a sokszor rendkívül összetett marketing-megállapodások értelmezése és az adókötelezettség részleteinek pontos megállapítása.
A reklámadó alanyává akkor válik egy vállalkozás, ha egy másik adóalany megrendelésére tesz közzé reklámot, saját reklámot tesz közzé vagy reklám közzétételét rendeli meg más adóalanytól. A törvény azt is kimondja, hogy a reklám közzététele adóköteles, ha médiaszolgáltatásban, magyar nyelvű sajtótermékben, internetes oldalakon, szabadtéri reklámhordozón vagy járművön, nyomtatott anyagon, ingatlanon jelenik meg.
„A kiskereskedelmi egységekben, boltokban, áruházakban végtelen számú és fajtájú megjelenési lehetőség adódik, a termékkihelyezéstől a display-ekig és ezek ellentételezésére is számtalan konstrukció létezik. Az összetett, de gyakran pontatlan szerződések miatt a gyártók és a kereskedők gyakran nehezen tudják megítélni, hogy ki is lesz a reklámadó elsődleges kötelezettje, illetve pontosan mi lesz a reklámadó alapja” – mutatott rá a probléma forrására Csizmadia Heléna, a MAZARS Adó és Jogi osztályának Igazgatója.
A két, talán leginkább elterjedt vásárlást ösztönző megjelenés a többletkihelyezés (amikor forgalmi arányt meghaladó mennyiségű árut helyez el egy kiskereskedő a polcain külön díjazás ellenében), és a kiemelt bolti megjelenítés (kasszakihelyezés, szezonális áruszigeteken történő kihelyezés stb.). Sokszor a gyártónak azért is marketingdíjat számláznak, hogy a terméke egyáltalán szerepeljen az adott üzlet kínálatában. Ezek a megjelenések alapesetben nem reklámadó-kötelesek, hiszen a vásárlást ösztönzik ugyan, de nem klasszikus reklámformában.
Szintén elterjedt gyakorlat, hogy a gyártók saját logóval, arculattal, szlogenekkel ellátott bútorokat – displayeket – bocsátanak az üzletek rendelkezésére és itt történik az árukihelyezés. A display már önmagában reklámadó-köteles, ám felmerül a kérdés: ki a közzétevő? Kinek kell megfizetnie a reklámadót? Hiszen a termékek értékesítése közös érdek, mindkét fél forgalmát növeli, a gyártó pedig valamilyen jogcímen díjat is fizet a kiskereskedőnek a megjelenésért.
A megoldást az adja meg, hogy ki rendelkezik a display felett. Ha az üzlet tulajdonosa az adott területet a gyártónak/nagykereskedőnek bérbe adja, hogy az saját belátása szerint rendezze be, akkor a gyártó lesz az adó alanya. Míg ha a gyártó kihelyezési díjat fizet a kereskedőnek azért, hogy az üzlethelyiségben felállítsa a displayt, az elsődleges kötelezettség a kiskereskedőt terheli. Ilyen esetekben sem az a lényeges, hogy milyen megnevezést tüntetünk fel a számlán, az ügylet valódi tartalmát kell vizsgálni.
Csizmadia Heléna felhívta a figyelmet, hogy a reklámadó tekintetében is előfordulhat kettős adóztatás. „Hétköznapi eset, hogy a kiskereskedelmi egység reklámújságot jelentet meg, ahol a gyártók megjelenési lehetőséget vásárolnak, de ezek mellett a kiskereskedő saját márkás termékeket is hirdet.”
Ebben az esetben az világos, hogy a gyártók termékeit megrendelésre közli az üzlet – tehát a megjelenésért járó árbevétel lesz a kiskereskedőnél az adó alapja. Ilyenkor mind a közzétételből származó nettó árbevétel, mind a közzététellel kapcsolatban közvetlenül felmerült költség adóköteles. A megtévesztő elem, hogy az üzlet esetében nem csupán a reklámújság készítésével, terjesztésével kapcsolatos költségek arányos része képezi az adó alapját. Az adóhatóság ugyanis kimondta: a költségek arányosítására nincs lehetőség, hiszen a készítéssel, nyomtatással, terjesztéssel kapcsolatos valamennyi költség felmerült volna akkor is, ha a reklámújságban idegen reklám nem jelenik meg.
Még rosszabb hír a kiskereskedők számára, hogy a szerződésekben gyakorta alkalmazott csomagár, az ún. marketing mix a kereskedő számára keletkeztet adófizetési kötelezettséget. A marketing mix rugalmas kereteket teremt: az év közben felmerülő valós helyzetekre kínál könnyen variálható reklámozási formákat. A szolgáltatás díját ugyanakkor egy összegben, például a generált árbevétel bizonyos százalékában határozzák meg.
„Ebben az esetben tehát a kiskereskedő fizeti meg az adót, mégpedig a marketing-szolgáltatásért járó teljes árbevétel után, függetlenül attól, hogy a „mix” adóköteles és nem adóköteles elemeket is tartalmaz – hangsúlyozta Csizmadia Heléna. Az adószakértő hozzátette: A hatóság álláspontja igen szigorú: ha a szerződésből vagy a bizonylatokból nem derül ki egyértelműen az egyes elemek díja, ellenkező bizonyításig nincs lehetőség az árbevétel megosztására, és a teljes összeg adóalappá válik.” A marketingcélú megállapodások megkötése előtt érdemes a szerződést a reklámadó szempontjából is egyértelműsíteni, valamint a meglévő szerződéseket is felülvizsgálni annak érdekében, hogy a későbbi félreértések, illetve a kettős adóztatás elkerülhetőek legyenek.
