Mitől félnek az autósok az esőben?

Esős, vizes úton az autójukat naponta használó autósok 43 százalék a kanyarokban való jó irányíthatóságot, valamint a rövid féktávot tartja a gumiabroncsok legfontosabb tulajdonságának. Ennek hátterében az áll, hogy vizes úton, főutakon és autópályákon az előzést, a városi forgalomban pedig a váratlan közlekedési helyzetek elkerülését tekintik a vezetők a legnehezebb és legveszélyesebb forgalmi szituációnak – derült ki a vállalat autósok körében végzett páneurópai felméréséből.

Az abroncsok funkcionális tulajdonságai azért egyre fontosabbak a gépjárművezetőknek, mert esőben, különösen az egyre gyakoribb, özönvízszerű esőkben, az autósok mind az autóúton és autópályán, mind pedig a városi közlekedésben több közlekedésbiztonsági kockázattal szembesülnek.

Autópályán, vizes útfelületen a megkérdezett autósok számára a legnagyobb kihívást az előzés, az autóutakon pedig a lassújárművek és a mezőgazdasági gépek, traktorok kikerülése jelenti. A gépjárművezetők ugyanakkor nagy kockázatként tekintenek azon ritkábban előforduló esetekre, amikor hirtelen felbukkanó vadállatokkal és az úgynevezett „szellemsofőrökkel” való összeütközés elkerülése érdekében kell hirtelen irányt váltaniuk.

Kép: Pixabay

Esőben a városi közlekedés is több kihívást tartogat a lecsökkent látótávolság miatt. A megkérdezett autósok ilyen helyzetekben a hirtelen eléjük lépő gyalogosoktól és gyermekektől, vagy az eléjük kanyarodó kerékpárosoktól tartanak a leginkább, de különösen az eső kezdetén, amikor az útfelület még nyálkás és csúszósabb is, a kanyarodást is nehezebbnek tartják, mint száraz úton.

„A szélsőséges időjárás közlekedésbiztonságra gyakorolt hatását az autósok érzékelik a legjobban. Az európai autóvezetők 43%-a éppen ezért esőben és vizes úton, a kanyarokban való jó irányíthatóságot és a rövid féktávolságot tartja az abroncsok két legfontosabb tulajdonságának” – mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. értékesítési vezetője. „Elmondhatjuk tehát, hogy az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás miatt szemléletváltás zajlik az autóstársadalomban, hiszen az abroncsok közlekedésbiztonságban játszott funkciói immár fontosabbak az autósoknak, mint az ár (23%), vagy az üzemanyag-hatékonyságban (8%) játszott szerepük” – tette hozzá a szakember.

Gumiból a magyar a sláger
Tavaly minden 4. eladott gumiabroncs itthon készült, a magyarok előszeretettel választottak hazait, melyből most már két márka is elérhető – derült ki az Automax elemzéséből. Az általános gazdasági helyzetre rendkívül érzékeny piac jelentősen bővült 2017-ben, a legnagyobb növekedés a négy évszakos abroncsok eladásában érvényesült.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo