Koronavírus: több bajba jutott területen is összefogtak a cégek

Segítségnyújtási hullám van kibontakozóban. Az Alright Communications összegyűjtött néhány szektort, ahol összefogtak a cégek.

A vendéglátás és turizmus egyik érintett területe az esküvőszervezés, itt az Esküvőtippek.hu platform egyebek mellett ingyenessé tette a regisztrációt a szolgáltatók számára.

A kocsmák és a kisüzemi sörgyártók is komoly gyomrost kaptak a járvány miatt, így a MONYO Brewing elindította a #mentsmegegycsapost kampányt, amelynek keretében egy italcsomagot állítottak össze, és az ennek eladásaiból befolyó összeget arra fordították, hogy vendéglátóhely-partnereiket támogassák. Az akcióhoz azóta csatlakozott a Horizont Brewing is, ahol a vásárlók maguk választhatják ki, hogy melyik kocsmának szeretnének segíteni a megvásárolt csomag árával.

A színházak bezártával megszűnt (vagy jelentősen csökkent) a színészek és más színházi dolgozók jövedelmi forrása, és különösen nehéz helyzetbe kerültek azok a művészek, akik eddig szabadúszó tevékenységet folytattak, így nem volt állandó szerződésük valamelyik intézménnyel. Az ő megsegítésükre jött létre például a Színházi Szolidaritási alap, amelynek alapító tagjai a Thália Színház társulatának tagjai: Kálomista Gábor igazgató és Schell Judit művészeti vezető. A támogatási alapnak magánszemélyek és színészek is tehetnek felajánlást, az így befolyt összeget később szétosztják a rászoruló színészek, zenészek és táncosok között.

A független taxisok önkéntes alapon kezdtek szerveződni, a Forgó Betti által létrehozott Facebook csoportban egészségügyi dolgozók a taxisoknak jelezhetik, hogy szükségük lenne egy fuvarra a munkahelyükre, akik ezután ingyenesen elszállítják őket.

Szintén nehéz helyzetbe kerültek a zenészek és az iparági dolgozók, őket a Hangfoglaló Program keretében támogatják, a #mertkelladal hashtaggel futó kampány, amely arra biztatja a magyarokat, hogy használják a fizetős streaming szolgáltatókat és hallgassanak magyar dalokat jogtiszta platformokon. A kampányhoz azóta  sorban csatlakoznak koncerthelyszínek, partiformátumok és zenészek.

A Pszichoforyou a pszichológiai szakcikkek mellett közzétette olyan önkéntes szakemberek listáját is, akik a járvány ideje alatt pro bono ajánlottak fel 3-5 alkalmas segítő, támogató beszélgetéseket.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo