Így segítenek a bécsieknek elviselni a hőséget

Mivel egyre forróbbak a nyarak és egyre hosszabbak a hőhullámok, a Vöröskereszt kísérleti jelleggel hűsölő pontot nyitott Bécsben. A hűvös mellé a víz ingyen jár, és a négylábú kedvenceket is szívesen látják.

Az amerikai nagyvárosokban már évek óta működnek úgynevezett cooling centerek, ahova a hőhullámok idején néhány órára visszavonulhatnak hűsölni azok, akiknek nincs légkondícionáló berendezés a lakásukban. A Bécsi Vöröskereszt most kísérleti jelleggel ilyen hűsölő pontot nyitott az osztrák fővárosban, hogy felmérjék, érdemes lenne-e a jövőben ilyeneket létesíteni.

A 980 bécsi ivókút egyike © MA31 / Novotny

A floridsdorfi Shoppingcenter Nordban található Cooling Centerben aki akar, aludhat is egyet a klimatizált teremben sorakozó ágyak egyikén. Mindenki hozhat magával ételt-italt – feltéve, hogy ezzel nem zavar másokat -, de friss vizet és tippeket a kánikula túlélésére bárki kaphat az itt dolgozó önkéntes mentősöktől. Sőt, a négylábú kísérőket is szívesen látják, ha rendesen viselkednek.

Nem ez az egyetlen intézkedés, amivel az osztrák főváros a hőség ellen harcol: már évekkel ezelőtt összeállítottak egy stratégiai tervet a városi hőszigetek ellen.

Zöldhomlokzat a Grabnergasseban © Wiener Wasser / Novotny

Ebben központi szerepet játszanak a városi zöldterületek: ahol tudnak, parkosítanak, védik a városi faállományt és újakat ültetnek, támogatják a zöldhomlokzatok és tetőkertek létesítését és a minél nagyobb szabad vízfelületek kialakításra valamint az utak és közterek árnyékolására törekednek.

Vész fenyegeti a sörivókat
Miután Nagy-Britanniában a foci-vb alatt a szénsav-hiány miatt sok helyütt adagolták a sört, most újabb vész fenyegeti a sörivókat: a katasztrofális árpatermés miatt máris emelkedik az ital ára.

Mivel az emberek szeretnek víz mellett hűsölni, a közterületek felújítása során, ahol tudnak, szökőkutakat, vízasztalokat telepítenek, de legalábbis ivókutakat.

Bécsben városszerte több mint 980 ivókútnál olthatják a szomjukat az úton lévő városlakók és turisták. Ezeket a város forgalmas pontjain mobil ivókutak egészítik ki, amelyeket tűzcsapokra szerelnek rá a Bécsi Vízmű munkatársai. Az osztrák főváros évente 50 millió eurót fordít a vezetékhálózat fenntartására és további 15 millió eurót az ivóvízbázis védelmére.

eurocommpr.hu

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo