Bio, vega, paleo – nem ez a szempont a vásárlásnál

A hazai lakosság fogyasztói szokásainak változása az egészséges és tudatos életmód irányába mutat, ugyanis a megkérdezettek azt állítják, hogy több zöldséget, gyümölcsöt és hazai élelmiszert fogyasztanak, mint öt éve.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A reprezentatív, 600 fő megkérdezésével történt lakossági kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy jelenleg milyen tényezőket vesznek figyelembe az emberek az elfogyasztott élelmiszereknél, valamint, hogy hogyan változtak étkezési szokásaik az elmúlt 5 évben. 

Kép: Pixabay

A K&H kutatásából kiderül, hogy bevallásuk szerint élelmiszer vásárlásakor elsősorban aminőségre és az ár-érték arányra figyelnek oda a megkérdezett fogyasztók.

Emellett az étel származási helye, szavatossági ideje és a hazai alapanyagfelhasználás is fontos számukra, miközben az adott élelmiszer jól csengő márkaneve és szép csomagolása sokkal kevésbé meghatározó, állítják.

Érdekes, hogy a manapság oly divatos bio, vega, paleo és allergénmentes étkezési trend ellenére ez a legutolsó szempont.

Holott a magyar betegstatisztikászerint a serdülők és fiatal felnőttek (15-29 év) 6,62%-a, valamint a felnőttek (30-49 év) 14,66%-a szenved laktóz intoleranciában, és minden 50. embert érinti a gluténérzékenység.

Több zöldség-gyümölcs, kevesebb gyorsétel

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint naponta minimum 400 gramm zöldség és gyümölcs fogyasztása ajánlott. Ehhez képest a szervezet 2013-as kutatása szerint Magyarországon mindössze napi 260 gramm zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk fejenként, amellyel az Európai Unióban az utolsók között vagyunk. 

Habár a WHO felmérése nem fest túl jó képet a hazai zöldség-gyümölcsfogyasztásról, a K&H kutatása szerint kedvező tendencia indult el a hazai lakosságnál, hiszen az egyre tudatosabb és egészségesebb étkezés irányába mozdultak el a fogyasztói szokások, a fogyasztói gondolkodás.

A megkérdezettek válaszai alapján ugyanis az látható, hogy az 5 évvel korábbi értékhez képest több zöldség és gyümölcs

Nem tudni, mennyi fertőzött zöldséget hívtak vissza

kerülhetett az asztalra, miközben jelentősen mérséklődött a készételek vásárlása és a gyorséttermek látogatása” – mondta el a szakember.

A tejtermékek és húsok az elmúlt öt évben is fontos részét képezték a fogyasztásnak, a jövőben azonban még nagyobb szerepük lehet a mindennapi étkezések során: szakértőkszerint a következő évtizedekben jelentős étrendváltozás következhet be a magas hozzáadott értékű élelmiszerek javára. Ez azt jelenti, hogy erőteljes növekedés várható a hús és a tejtermékek fogyasztásában.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo