Tengerszint: mindig magasabbra?

A klímaváltozás hatásait vizsgáló korábbi kutatások alábecsülték azt, miként járul hozzá a melegedő óceánok és tengerek vízének térfogat-növekedése a tengerszint emelkedéséhez - derítették ki német kutatók. A valóságban kétszer olyan erős volt ez a hatás a korábban feltételezettnél.

Kép:Flickr

A szakemberek műholdas adatok elemzése alapján kimutatták, hogy az óceánok vizének hőtágulása az eddig feltételezettnél majdnem kétszer nagyobb volt 2002 és 2014 között. Ez például azt eredményezheti, hogy jelentősen megnő a heves viharok kockázata. Az óceánok vize ugyanúgy viselkedik, mint a higanyos hőmérő: amikor a hőmérséklet emelkedik, a folyadék kitágul, és szintje megemelkedik a kicsiny csőben. Mivel az óceánok hasonló módon két kontinens közé vannak zárva, vízszintjük szintén emelkedik, amikor felmelegszenek a növekvő hőmérséklet által. (A tengerszint-emelkedés félmilliárd embert fenyeget.)

„Az óceánok mélyebb részein, már egy kicsiny mértékű melegedés is elég ahhoz, hogy jelentős tengerszint-emelkedést idézzen elő” - hangoztatta Roelof Rietbroek, a Bonni Egyetem geodéziai és geoinformációs intézetének kutatója, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány egyik szerzője. „Mostanáig alábecsültük, mennyivel járult hozzá a globális tengerszint-emelkedéshez az óceánok víztömegének hőmérséklet okozta térfogat-növekedése” - tette hozzá Jürgen Kütsche professzor.

A Bonni Egyetem kutatói a Német Geokutató Központ (GFZ) és az Alfred Wegener Intézet szakembereivel a GRACE műhold által gyűjtött gravitációs mező és a Jason-1 és Jason-2 óceánkutató űrszondák magasságmérői által végzett tengerszintmérések adatai alapján számították ki, mennyit emelkedett a tengerszint 2002 és 2014 között. Mostanáig a víz térfogat-növekedéséből adódó tengerszint növekedést évi 0,7-1 milliméterre becsülték a szakemberek. Az új számítások szerint az óceánok vizének térfogat-növekedése évi mintegy 1,4 milliméterrel járult hozzá a tengerszint-növekedéshez. "Ez a különbség nagyjából megfelel a grönlandi jégtáblák olvadásából származó tengerszint-emelkedésnek - mondta Rietbroek.

A műholdas adatok szerint a legnagyobb mértékű térfogat-növekedésből adódó tengerszint-emelkedést a Fülöp-szigeteknél tapasztalták, évente mintegy 15 millimétert, miközben az Egyesült Államok nyugati partjainál a tengerszint nagyjából változatlan maradt, köszönhetően annak, hogy a térségben nem melegedett az óceán vize.

Tíz centi, és ennyi
Az antarktiszi jégolvadás jelentősen hozzá fog járulni a globális tengerszint-emelkedéshez az évszázad során, ám a katasztrofális következményekkel fenyegető forgatókönyvek nem tükrözik a valóságot – állítják francia és brit szakemberek, akik a világon elsőként összevetették a modellek alapján kapott eredményeket a valós idejű megfigyelésekkel.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo