Rémzsinórral az ablakon koppanó madarak ellen

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) évről évre érkeznek tavaszi bejelentések olyan madarakról, amik épületek ablakában, autók visszapillantó tükrében akár napokon át is a saját tükörképüket támadják. Ennek következtében legyengülhetnek, megsérülhetnek, folyamatos kopogtatásuk, ürülékszennyezésük pedig nagyon zavaró lehet. Közös érdekünk tehát a helyzet kezelése.

A jelenség hátterében a madaraknak a költési időszak kezdetével felerősödő területféltő magatartása és ezzel összefüggésben a civilizációs környezet „tükörkép-szennyező” hatása áll. Mivel a természetben a mesterséges tükröződő felületekhez hasonlóan gyakori, ráadásul ennyire stabil és tiszta tükörkép nem létezik, az állatoknak nem volt lehetősége evolúciós szinten alkalmazkodni, felkészülni erre az ingerözönre. A nyugodt víztükörben tükröződő „ellenfél” legyőzhető, mivel a hullámzással a kép teljesen eltűnik, és a víz újabb elsimulásáig nem is tér vissza.

A probléma az, hogy a hormonoktól feltüzelt hímek saját tükörképükkel vívott, sokórás mániákus harca teljesen természetellenes körülmények között zajlik, hiszen az „ellenség” nem adja fel, így a madár képes a végkimerülésig küzdeni. Eközben nem táplálkozik rendesen, nem tudja a területét megvédeni a valódi riválisoktól, és akár a fiókák etetésébe való besegítést is hanyagolhatja. Sőt, az ablakban tükröződő „fajtárs” támadása következtében betörő üveg a madárnak fizikai sérülést okozhat. Néhány éve Sásdon egy fehér gólya napokig olyan hevesen támadta a tükörképét egy épület ablakaiban, hogy azok közül több is betört.

Szerencsére a jelenség megelőzése, kezelése egyszerű. Ennek módja a tükröződő felületek eltakarása, a külső visszapillantó tükrök behajtása; a tükröződés csökkentése függönnyel, de kihelyezhető a madarakat riasztó „rémzsinór” is.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo