Most már kármentés kell

Negyven éve publikálták a „Növekedés határai" című kutatás eredményeit, amely először tette egyértelművé a népességnövekedés és az ipari fejlődés gyorsulása, valamint a természeti erőforrások véges volta közötti veszélyes ellentétet a széles nyilvánosság számára. Mivel a kormányok nem voltak rá tekintettel, most már a fenntartható fejlődés helyett kárelhárításra van már szükség. 

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

 


Dennis Meadows
Fotó:PP/FörsterTamás

A tekintélyes Massachussets Institute of Technologyban (MIT) Dennis Meadows által vezetett szerzőgárda - a kutatásvezető mellett a tanulmány fő szerzőjeként nyilvántartott Donella H. Meadows és Jorgen Randers - komputeres számításokat igénybe vevő műve gondolatébresztő, sőt felrázó hatással bírt, harminc nyelven tizenkétmillió példányban kelt el világszerte.

A jelentés a Föld és az emberi világ kölcsönhatását vizsgálta, és nyolc paramétert fejtett ki: a világ népessége, születési és halálozási ráta, egy főre jutó szolgáltatás, egy főre jutó élelmiszerkészlet, egy főre jutó ipari termelés, nem megújuló energiaforrások, maradandó környezetszennyezés. A legtöbb faktorhoz exponenciális, vagyis gyorsuló növekedést társítottak, miközben a technológia, ami lehetővé tenné a nagyobb hozzáférést az erőforrásokhoz, csak lineárisan, vagyis egyenletes, adott ütemben fejlődik. A jelentést azóta sokat kritizálták, A növekedés határai után" húsz évvel, 1992-ben a kötet szerzői újabb jelentést adtak ki (2001-ben Donella Meadows elhunyt), majd 2004-ben egy még újabbat az új adatok és tudásanyagok tükrében frissítve és átdolgozva a korábbiakban megfogalmazottakat, de Dennis Meadows ma úgy látja, a következő két évtizedben, vagyis a 2030-ig bekövetkező változások sokkal drámaiabbak és drasztikusabbak lesznek, mint a 20. század történései együttvéve. (A szerzőről és a műről részletesebben itt olvashat.)

A világ egyik legismertebb fenntartható fejlődés gondolkodója ősszel a Piac&Profit konferenciáján Budapesten járt, ahol ismét azt hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a széndioxid kibocsátás okozta valamint az olajtartalékok kimerülése miatt kialakuló problémákra évtizedekkel ezelőtt is felhívták már a figyelmet, egyelőre nem történt drasztikus változás. A káros anyag kibocsátás folyamatosan nő, az olajtól való függőség megszűntetésére sincs megfelelően hatékony válasz. Jelen pillanatban mintegy 40-50 százalékkal több erőforrást használunk, mint amennyit reprodukálunk, hívta fel a figyelmet Meadows, ami olyan, mint folyamatosan hozzányúlni a bankban lekötött pénzhez, majd csodálkozni azon, hogy az nem kamatozik. A professzor szerint a megoldást az úgynevezett rugalmas erő fejlesztése jelenti szemben a mostani, hatékonyság központú fejlődéssel. (Az előadásról részletes beszámolót itt olvashat.)

A Balaton Csoport
1982-ben tartotta első tanácskozását a Balaton partján az akkori ipari miniszter meghívására. Hivatalosan International Network of Resource Information Centers (Erőforrás Információs Központok Nemzetközi Hálózata) néven az Amerikai Egyesült Államokban jegyezték be a Balaton Csoportot, ott működik a titkársága is. Induláskor 9 ország tudósai vettek részt az fenntartható erőforrások témakörében tartott tudományos tanácskozáson. Jelenleg 30 ország tudósai - köztük jelentős számban Magyarországról - alkotják a csoportot, és évente - többnyire a Balaton partján - vitatják meg a legaktuálisabb témákat.

Az elmúlt negyven évben a kormányok nem voltak tekintettel a Római Klub első jelentéseként publikált "Növekedés határai" című kutatás figyelmeztetéseire, ezért most már ott tartunk, hogy nemcsak a fenntartható fejlődés szempontjait, hanem az okozott kár elhárítását is meg kell oldani - hangzott el a jelentés megjelenésének évfordulója alkalmából tartott pénteki budapesti rendezvényen.  

Bezegh András, a Magyar Ipari Ökológiai Társaság (MIPOET) elnöke szerint a negyven évvel ezelőtt a növekedéssel járó veszélyekről megfogalmazott figyelmeztetések reálisak voltak, előre jelezték az erőforrások elapadását, az élelmezés gondjait, az elszegényedést, az ivóvíz szűkösségét. Ifjabb Zlinszky János, a MIPOET és a Növekedés határai kutatócsoport köré szerveződött Balaton Csoport tagja kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben felgyorsult az erőforrások kimerítése, és szerinte ahhoz, hogy 2050-re ne álljon meg a növekedés, a népességszám és az anyagfogyasztás stabilizálása szükséges a világban. Növelni kell az anyag- és energiahatékonyságot, a mezőgazdaság termelékenységét, a talaj és a természet védelmét, és csökkenteni a környezetszennyezést. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek helyettes ombudsmanja hangsúlyozta: az emberiség egyre kevésbé hajlandó tudomásul venni, hogy milyen területeken haladja meg a lehetőségek határait, például a rendelkezésre álló energiaforrások területén. Gyene Gyöngyvér, a Balaton Csoport irányító bizottságának tagja ismertette a nemzetközi szervezet harminc éves történetét, és hangsúlyozta: többször felhívták a figyelmet az erőforrások nem megfelelő felhasználására.

Véleményvezér

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo