Megújuló energiaforrások: van, ahol hatalmas a magyar lemaradás

Nagyjából a harmadát, mintegy 34 százalékot adtak ki 2019-ben az uniós áramelőállításban a megújulók – ez főleg víz- és szélenergiából származott. Magyarország a lista végén kullog.

Az Eurostat legfrissebb beszámolójában kiemeli, hogy a tagállamok által használt megújuló energiaforrások oroszlánrészét továbbra is a víz- és szélerőművek adják, egyaránt 35-35 százalékkal. Ezt követi a napenergia 13 százalékkal, míg a biomassza 8 százalékért felel. Ugyan egyelőre elvitathatatlan a szél és a víz dominanciája, az egyértelmű, hogy a napenergia hangsúlya jelentősen nőtt az évek során – 2008-ban még csak 1 százaléknyi energiát termeltek meg így.

Osztrákok elől, magyarok hátul

Ha a megújuló energiaforrásokból előállított áramról van szó, Ausztria jár az élen, hiszen itt már 75 százalékos ez az arány, ettől nem sokkal marad le Svédország a maga 71 százalékával. A lista másik végére tekintve Ciprust, Luxembourgot és Magyarországot találjuk egyenként 10 százalékkal, míg az abszolút utolsó hely Máltát illeti 8 százalékkal.

Nagyjából hasonló a kép abban az esetben is, hogyha az összességében a megújuló forrásokból termelt energia arányát nézzük az egyes országokban – az EU-s átlag itt 19,7 százalék, Ausztria ezt jelentősen túlteljesíti, hiszen az országban az előállított energia harmadáért (33,6 százalék) a megújulók a felelősek. Itthon az összesített némiképpen adat jobb – a magyarországi energia 12,614 százaléka származott ilyen forrásból.

A V4-ek is kenterbe vernek?

A magyar lemaradás a megújulókból előállított áram tekintetében a mindenkori egyik mérceként számon tartott visegrádi országokkal szemben is feltűnő, Szlovákiában 2019-ben több mint a hazai adat kétszerese, 21,9 százalék volt a megújulók részesedése az előállított áram tekintetében.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo