Lótusz és kender lehetnek a jövő alapélelmiszerei

Az anyatermészet éléskamrája sokkal gazdagabb, mint ahogy azt a nyugati világ kulináris hagyományai felismerték. Az élelmiszeripari vállalatoknak is át kell állniuk egy sokszínűbb alapanyag-skálára, ha csökkenteni akarják a mezőgazdaság ökolábnyomát és erősíteni a globális élelmezésbiztonságot.

A növekvő globális népesség és az élelmiszerárak jövőbeli ingadozása arra készteti az élelmiszerfuturológusokat -igen, ilyen szakma is van-, hogy átgondolják, mit kell változtatnunk élelmiszerfogyasztásunkon, hogy nagyobb biztonsággal tudjuk megtermelni a betevő falatunkat világszerte. 2050-re ugyanis az emberiség létszáma eléri a 10 milliárdot.

„A nyugati világban hozzászoktunk az olcsó és bőséges húshoz. Az emelkedő élelmiszerárak miatt azonban visszajön az a helyzet, hogy luxussá válik a húsfogyasztás”, nyilatkozta a BBC-nek Morgaine Gaye élelmiszerfuturológus. A hús hiányában keletkező szakadék betöltésére több jelölt is van. Ilyen például a rovarokból nyert fehérje (porrá zúzott formában adagolnák), a laboratóriumi hús, de számos -növényi- ötlettel szolgál a Unilever és a Knorr közös listája is.

A Unilever és a Knorr összeállítottak egy listát olyan növényekről, melyekről úgy hiszik, hogy helyük van a globális táplálkozás fősodrában. Ha rászokunk ezekre az alapanyagokra, diverzebb, a (növény)fertőzéseknek jobban ellenálló és a termőföldeket kevésbé egyoldalúan használó -azokat nem egysíkú tápanyagigénnyel erodáló- agráriumot hozhatunk létre.

Kép:Wikipédia

Több közülük már évtizedek óta használatos a magyar háztartásokban -például a spenót, a dió, a répa, a tök, a lenmag-, de vannak a listán meglehetősen egzotikus és a nagyközönség számára ismeretlen növényfajták is.

Egyes vélekedések szerint az alga a legnagyobb élelmiszernövénnyé nőheti ki magát, Japánban például már vannak nagy algafarmok. Egy másik lehetőség a hínárok elterjesztése a nyugati gasztronómiában. Hínárból 145 fajtát fogyasztanak világszerte, de összesen 100 000 fajtája létezik. A Sheffield Hallam Egyetem kutatói hínárral váltották ki élelmiszerekben a sót.

Cikkünk első részében a bab- és gabonaféléket, zöldségeket, gyümölcsöket, gombákat soroltuk fel (plusz egy kaktuszt), most jöjjön a lista második része:

Zöld innovációkkal újul meg az élelmiszeripar és az agrárium
Az agrárium és élelmiszeripar nemcsak a leggyorsabban növekvő, de a legjövedelmezőbb szektorok közé is tartozik. Ugyanakkor a népességnövekedés és a klímaváltozás óriási veszélyeket tartogat az élelmiszerellátási lánc számára. Startupok sora próbál megoldásokat találni a kihívásokra.
Leveles zöldségek
  • Termesztett répa (Beta vulgaris)
  • Rapini (Brassica ruvo)
  • Fodros/leveles kel (Brassica oleracea var. sabellica)
  • Lóretekfa (Moringa oleifera)
  • Bordáskel (Brassica rapa subsp. chinensis)
  • Termesztett tök (Cucurbita pepo)
  • Vörös káposzta (Brassica oleracea var. capitata f. rubra)
  • Spenót/paraj (Spinacia oleracea)
  • Orvosi vízitorma (Nasturtium officinale)
Diófélék, magvak
  • Házi len (Linum usitatissimum)
  • Kender (Cannabis sativa)
  • Szezámmag (Sesamum indicum)
  • Közönséges dió (Juglans regia)
Gyökérzöldségek
  • Feketegyökér (Scorzonera hispanica)
  • Petrezselyem (Petroselinum crispum)
  • Jégcsapretek (Raphanus sativus var. Longipinnatus)
Hogyan lehet környezetkímélőbb az igazi húsnál a laboratóriumi?
Az egy-egy őssejtből kifejlesztett laboratóriumi húst, mely most készül meghódítani a piacokat, az állattenyésztésből nyert hús zöld alternatívájaként emlegetik évek óta. Egy új tanulmány szerint azonban előállítása a laboratóriumban olyan sok áramot igényel, hogy csakis megújuló energiák használatával lehet környezetbarát megoldás.
Csíranövények
  • Takarmánylucerna (Medicago sativa)
  • Veteménybab (Phaseolus vulgaris)
  • Csicseriborsó (Cicer arietinum)
Gumós növények
  • Indiai lótusz (Nelumbo nucifera)
  • Ube (purple yam) Dioscorea alata
  • Jíacam (Pachyrhizus erosus)
  • Édesburgonya (Ipomoea batatas)
Algák
  • Tengerisaláta (Porphyra umbilicalis)
  • Wakame (Undaria pinnatifida)
(Sustainable Brands, Unilever, BBC)

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo