Magyarország volt az egyedüli, ahonnan a leadott és titokban megjelölt, már nem működő elektronikai cikkek közül egyik sem került ki az Európai Unión kívülre. A Bázeli Akcióhálózat (BAN) két évig tartó nemzetközi kutatását itthon a Greenpeace Magyarország munkatársai és aktivistái segítették. Ők 2017 augusztusában 17 db elektronikai cikket, képernyőket, asztali számítógépeket adtak le Budapest környéki és tatabányai gyűjtőpontokon. Az átvételi helyek között voltak elektronikus hulladék leadására kijelölt hivatalos gyűjtőpontok és kiskereskedelmi egység is. A nálunk megjelölt eszközök mind az unión belül maradtak, a nemzetközi helyzet azonban nem ilyen megnyugtató.
Az Európai Unió tagországaiban összesen 314 eszközre: számítógépekre, nyomtatókra és monitorokra telepítettek GPS-nyomkövetőt. A jeladók adatait összesítve kiderült, hogy 19 elektronikai cikket, azaz a hulladék 6 százalékát exportálták, ebből 11 volt olyan, amely nagy valószínűséggel illegálisan került ki az EU-ból. A célállomások Ghána, Hongkong, Nigéria, Pakisztán, Tanzánia, Thaiföld és Ukrajna voltak.
Talán ez a 6 százalékos arány nem tűnik túl nagynak, de ha ezt rávetítjük az EU teljes elektronikaihulladék-termelésére, akkor kiderül, hogy évi 352 477 tonnányi e-hulladék kerül ki illegálisan az Európai Unióból fejlődő országokba. Ez összesen 17 466 nagyméretű konténernyi e-szemetet jelent, ha pedig mindezt teherautókra rakodnánk, a járművek 401 km hosszan kígyóznának a kidobott kütyükkel.
„Úgy tűnik, hogy nagyon komoly hibákat tártunk fel a veszélyes elektronikai hulladékok kezelésében – mondta Jim Puckett, a BAN igazgatója. – Ezzel szemben az EU azt állítja, hogy folyamatos erőfeszítéseket tesznek a körkörös gazdaság megvalósítására, amely felelősségteljesen működik, és kiküszöböli a rendszerből való kiszivárgást."
A nemzetközi mezőnyben az Egyesült Királyság szerepelt a legrosszabbul, itt találták a legtöbb, összesen 5 jogsértést. Az innen származó kütyük Afrikáig jutottak. Emellett Olaszország, Németország, Spanyolország, Írország és Lengyelország szintén részt vettek a fejlődő országokba irányuló e-hulladék-exportban. A BAN munkatársai el is mentek néhány célállomásra, ahol nem meglepő módon azzal szembesültek, hogy a munkásokra és a környezetre egyaránt veszélyes módszerekkel nyerik ki a hulladékból az értékes alapanyagokat. Leégetik, leolvasztják róla a burkolatokat, vagy savval maratják le, hogy kinyerjék a rezet, az acélt, az aranyat és az alumíniumot.
Voltak olyan termékek is, amelyeket megjavítottak, hogy újra használhatóak legyenek, de ezeknél sem foglalkoztak sokat a mérgező anyagok megfelelő kezelésével. Például a higanyt, ólmot vagy mérgező brómozott égésgátlókat tartalmazó alkatrészeket, amelyeket kicseréltek, egyszerűen elégették, vagy helyi hulladéklerakókra dobták.
A BAN azt állítja, hogy az Európai Unió hulladékgazdálkodási rendszere a szegények és kiszolgáltatottak kárára működik, és a helyzet még rosszabb lehet a közeljövőben. A civil szervezet attól tart, hogy az elektronikai cikkeket gyártó vállalatok ki fogják lobbizni, hogy az elromlott, értéküket vesztett elektronikai cikkeket lehessen exportálni, így azok el fogják árasztani az azokat feldolgozó szegényebb országokat. Ez teljességgel aláásná a bázeli egyezményt, amelynek célja, hogy megakadályozza a fejlett országok veszélyeshulladék-exportját.