Ahol minden a tiszta környezetről szól

Tovább bővíti elektromos járműparkját a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien. Az első 12 méter hosszú villanybusz 2018 végétől közlekedik, az összes járművet 2019-ben helyezik forgalomba. Bécs már 2013 óta használ elektromos buszokat a légszennyezés visszaszorítása érdekében.

.

A bécsi tömegközlekedési vállalat járműparkja 85 százalékban már ma is környezetkímélő elektromos járművekből áll. Az osztrák főváros most pedig újabb lépést tesz a teljes körű elektromobilitás felé. A két belvárosi vonalon már majdnem öt éve kizárólag elektromos kisbuszokkal találkozhatunk.a csere azonban folytatódik, 2019-től több hosszabb járaton is elektromos buszok közlekednek majd.

Kép: Wiener Linien

Ezúttal azonban a 7 méteres kisbuszok helyett már 12 méteres szóló nagy buszokat rendelt a bécsi közlekedési vállalat. Az európai közbeszerzési pályázatot újra a Rampini buszgyártó nyerte , tőlük származnak a belvárosban futó kisebb elektromos buszok is .

Az olasz cég most összesen 7 darab 12,1 méter hosszú, klímaberendezéssel felszerelt és 28 ülő - illetve 35 álló hellyel rendelkező el elektromos buszt szállít a Wiener Liniennek. Bár egy töltéssel összesen 80 km-t tudnak csak megtenni, töltésük nagyon egyszerű és gyors.

A buszok tetején elhelyezkedő , gombnyomással irányítható áramszedő segítségével 6 perc alatt fel lehet tölteni őket a végállomásokon működő töltőállomáson. Ráadásul a jármű emellett saját fékezési energiájának egy részét is fel tudja használni.

(Eurocomm - PR)

Behozta az árát a bécsi szemétrendőrség
Nem csak a levegő tisztasága és a jó életminőség mérhető számokban. Az elmúlt tíz évben Bécs köztisztasága a szigorú ellenőrzéseknek és a bécsi köztisztasági törvénynek köszönhetően igazi nemzetközi példává vált.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo