Van zsákjában minden jó... Így terjeszkedik az Amazon

Az Amazon, amely már az amerikai kiskereskedelemnek mintegy a felét lebonyolítja, új, rendhagyó módszerekkel kíván további piacokat szerezni.

A vállalkozás az első üzlet sikere után immár második, teljesen automatizált Amazon Go boltját nyitotta meg Seattle-ben. Az üzletben kamerák, érzékelők rögzítik a vásárlásokat, de kassza nincs: a rendszer levonja a számla összegét a vevő bankkártyájáról. Az önműködő boltok polcaira mindenesetre szeszes ital nem kerülhet, mert azok eladásánál ellenőrizni kell a vásárló korát – ám a Go-boltokban nincs ilyen személyzet. Ilyen üzletek nyílnak hamarosan Chicagóban, majd New Yorkban és San Franciscóban.

Ugyancsak Seattle-ben, az Amazon kísérleti terepén vetették be először a Treasure Truckot, a kincses kocsit. A teherautó járja a várost, és időnként megáll, hogy a járókelők megismerkedhessenek a nap ajánlatával – és mindjárt meg is vehessék azt. A kincses autó hol okosórát, hol vega-burgert, és még sok minden mást árul. Nem kevés sikerrel, mert a járművek már több mint két tucat amerikai város utcáin keringenek.

A "kincses autó" Seattle-ben

Seattle egyik külvárosában egyfajta postaépületet helyezett üzembe az Amazon, ahol ügyfeleik átvehetik a rendelt árut. Sokan nem tudják lesni a kézbesítőt, vagy aggódnak, hogy a házuk, ajtajuk elé tett csomagot ellopják, vagy eláztatja az eső. A vevő kódot kap, amellyel az „Amazon-postán” kinyithatja a rekeszt, ahol csomagja várja. A módszer igencsak előnyös az Amazon számára is, mivel a házhoz szállítás a költségeknek már 22 százalékát teszi ki.

Egyszerűen csak fogjuk az árut, és kisétálunk vele
San Francisco legújabb élelmiszerboltjában ki lehet választani az árut, azután egyszerűen kisétálni vele. Se kassza, sem ellenőrzés – mindent elvégez a mesterséges intelligencia.

Az Amazon már több mint egy évtizede próbál betörni a kiskereskedelem különösen nyereséges területére, az élelmiszerekhez, hiszen ott a legmagasabbak a haszonkulcsok, és állandóak a vásárlók. Sok sikert eddig nem értek el, de reményeket fűznek új, szintén Seattle-ben kipróbálás alatt álló módszerükhöz: a vevő online megrendelheti a kívánt árut, majd odahajt az Amazon elosztójához. Annak kamerái felismerik a kocsi rendszámát, és a kiszolgálók máris rakodják be a csomagtartóba a rendelést.

Hasonló alapon nyugszik a vállalat könyvesboltja, ahol nemcsak vásárolni lehet, hanem oda vissza lehet vinni a rendelt köteteket, ha azokkal nem vagyunk megelégedve. Az elemzők szerint ez kényelmes az ügyfélnek, hiszen nem kell csomagolnia, és postára adnia a könyvet – de legalább ilyen előnyös az Amazon számára is: a visszavétellel kapcsolatos költségek 20-30 százalékkal alacsonyabbak, mint amikor a postán érkező visszárut kell kezelni.

(Forrás: The New York Times)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo