Újra leáll a kecskeméti Mercedes-gyár

Alkatrészhiány lépett fel, ami miatt három hétre szünetel a termelés.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tájékoztatása szerint, a kecskeméti gyár az aktuális helyzethez a termelés rugalmas módosításával alkalmazkodik. A 30., 31. és a 32. hetet érintő (amely augusztus 15-éig tart) termelési szünet idejét karbantartási tevékenységekre, illetve az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használják fel.

A félvezető áramköröket gyártó Intel még április 22-én jelezte, hogy nem látja a végét a nemzetközi piacon az elektronikai alkatrészek kínálatában bekövetkezett hiánynak.

Dolgozók védőmaszkban a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárában (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Emiatt a kecskeméti Mercedes-gyárban idén januárban, majd áprilisban már volt egy-egy termelés-leállás, a globális chiphiány miatt pedig június közepén ismét rövidített munkaidőt vezetett be a rastatti és brémiai Mercedes-Benz üzemekben a Daimler.

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. A koronavírus-járvány miatt 2020. március 20-tól április 28-ig állt a munka a gyárban. Később, augusztusban az ünnepi hétvégéhez kötve, majd a téli szabadságolási időszakban is tartottak egy-egy termelési szünetet.

A világjárvány és a több hetes leállás ellenére 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak Kecskeméten, és 3,4 milliárd euró árbevételt értek el. Egy évvel korábban, 2019-ben 190 ezer autót gyártottak 3,6 milliárd euró árbevétel mellett.

A globális chiphiány dacára jelentős nyereséget termelt a Daimler német autógyártó az idén a második negyedévben, miután a luxusautói iránti kereslet továbbra is erős volt. A második negyedéves gyorsjelentésében azonban arra figyelmeztetett, hogy a félvezetők hiánya visszaveti az értékesítést az idei év második felében, és jövőre is éreztetni fogja hatását.

Az idei második negyedévben a Daimler 43,49 milliárd euró bevételre tett szert, ami 44 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 30,18 milliárd eurót. Az értékesített járművek száma 36 százalékkal, 736 385-re emelkedett.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo