Ugrásszerűen megnőtt a kereslet a kereskedelmi faktoringra

Három nap alatt 40 százalékkal nőtt a megkeresések száma az egyik legnagyobb hazai kereskedelmi faktoringcégnél.

Koronavírusról a Piac & Profiton
Tovább olvasna a koronavírusról? Témában írt cikkeinket itt találhatja meg. >>>
A pénzügyi szolgáltatás lényege, hogy a cégek kiállított számlái azonnal kifizetésre kerülnek, nem kell heteket, hónapokat várniuk arra, hogy a várt összeg, vagyis a számla ellenértéke megérkezzen. A szolgáltatást igénybe vevő vállalatok ennek köszönhetően nincsenek kiszolgáltatva a fizetési határidőknek. Faktorálni ráadásul egy két napja létező vállalkozás is képes, az előfinanszírozás ugyanis nem a cégek méretétől, hanem azok ügyfeleitől, partnereitől függ.

Nem az számít tehát, hogy ki az, aki a számlát kiállítja, a faktoringcégeket elsősorban az érdekli, hogy kinek lett kiállítva a számla.

Krízishelyzetben a legtöbb vezető előre gondolkozik, így sokan már most keresik az új lehetőségeket. Azzal, hogy a rendkívüli helyzetben megváltoznak a fogyasztói szokások, a legtöbb cégnek csökken a likviditása, a vállalatvezetők többsége ettől tarthat most. Ráadásul ilyenkor lelassul a hitelezési folyamat, mindenki óvatos. Legutóbb a 2008-as válság idején volt hasonló a helyzet – akkor is sokan meglátták a lehetőséget ebben a megoldásban, és ezzel sikerült átvészelniük a nehéz időszakot – monda el Rátkai Tamás, a BÁV Faktor alapító-vezérigazgatója.

A vállalatoknak nemcsak a likviditás miatt, de kockázatelemzési szempontból is előnyös a kereskedelmi faktorálás. A szolgáltatással ugyanis együtt jár az adott vállalat vevőinek elemzése is, így a cégek azt is megtudják, hogy kinek érdemes szállítani, így fenntartva egy egészséges vevői kört. A szakértő szerint a piacon várható bizonytalanságot ezzel is csökkenteni lehet.

„A rendkívüli helyzetben a megnövekedett kereslet mellet a legtöbb faktoráló cég is óvatosabb lesz. A kihelyezés egyre nagyobb szelete hitelbiztosítással fedezetté válik, ezzel is csökkentve az ügyfelek és a faktorcégek kockázatát”– tette hozzá a BÁV Faktor igazgatója.

Véleményvezér

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF 

Felelőse vélhetően nem a milliárdos csalásnak.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo