Biztosítása sincs annak, aki ittasan vezet hiába fizetett

A zéró tolerancia, illetve a húsvéti fokozott közúti ellenőrzések sem tartanak vissza rengeteg embert attól, hogy alkohol fogyasztása után is a volán mögé üljenek. Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint tavaly húsvétkor az ellenőrzött járművezetők közül 450 vezetett ittasan, a lefülelt elkövetők több mint fele (258 fő) ellen pedig az alkoholszint mértéke miatt büntetőeljárás is indult. Ha az alkoholt fogyasztott vezető balesetet is okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is – figyelmeztet az Insura.hu biztosításközvetítő portál.

A KSH előzetes adatai szerint továbbra is súlyos probléma az ittas közlekedés: 2025-ben 848 esetben okozott ittas személy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet. E balesetek több mint kétharmadát személygépkocsival okozták, a többi esetben főként motorkerékpárt vagy kerékpárt hajtott az ittas elkövető.

Ittas járművezetés esetén a törvény előírása alapján az elkövetőt akár több évre is eltilthatják a járművezetéstől, a jogosítvány visszaszerzésének pedig egy utánképzés is a feltétele. Személyi sérüléssel járó baleset okozásáért akár szabadságvesztés is kiszabható. Emellett további súlyos következménye az ittas vezetésnek, hogy ha az ilyen állapotban okozott baleset során akár személyi sérülés, akár csupán dologi kár keletkezik, az ittas vezető nem számíthat biztosítói kártérítésre sem.

Lehet bármilyen jó a casco biztosítás az ittas vezető járművére, a biztosítási feltételek 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint felett szinte minden esetben kizárják a kártérítést. A kötelező biztosítás (kgfb) pedig térít ugyan a vétlen károsultaknak, de ezt az összeget a biztosító utólag szintén behajtja a károkozón. (A jogszabály szerint a kifizetett kártérítéseket 5 millió forintig követelheti vissza a biztosító a vezetőtől, ha az autót alkoholos befolyásoltság alatt, vagy vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo