Sörfőzdék: vannak a kicsik, meg a nagyok

A hazai sörgyártás bevételei egyenletesen növekedtek az elmúlt 3 évben, de a piaci szereplők közül rendkívüli módon hiányoznak a középes méretű üzemek. Kisüzemek viszont sorra nyílnak, ami azt jelzi, hogy még most is sokan látnak fantáziát a kisüzemi sörfőzésben.

Kép: SXC

A sörgyártással foglakozó hazai vállalkozások elmúlt 3 éves pénzügyi beszámolóinak vizsgálatakor szembetűnő az a tény, hogy az ágazati szereplők méretüket tekintve rendkívül polarizáltak. Az egyik oldalon az a 10-11 darab közép- és nagyvállalat található, amelyek uralják a hazai piacot és általában külföldi licenszek alapján, nagyüzemi módon állítják elő termékeit. Árbevételük általában meghaladja az évi 100 millió forintot, de zömük milliárd feletti forgalmat produkál évről-évre. A másik oldalon pedig az elmúlt néhány évben a kézműves termékek divatját meglovagoló házi és családi főzdék állnak, melyek éves forgalma nem éri el a 100 millió forintot, sőt többségük csak néhány millió forintos nettó árbevétellel rendelkezik. E két véglet között nincs működő piaci szereplő  – összegezte az OPTEN Informatikai Kft. elemzését Hantos Zoltán, a céginformációs szolgálat projektmenedzsere.

Az elmúlt 3 évben a piaci szereplőinek száma évről évre növekedett, elsősorban a mikro-és kisvállalati szegmensben, ami azt jelzi, hogy még most is sokan látnak fantáziát a kisüzemi sörfőzésben. A veszteséges vállalkozások arányát vizsgálva azonban jó látható, hogy a nem megfelelő tőkeerővel piacra lépő kis sörfőzdék majdnem fele (47,5%-ka) veszteséges, ami a jövőre nézve nem ad okot a túlzott bizakodásra.

A nagyüzemek száma szintén növekedett, sőt árbevételeiket is tudták növelni az elmúlt 3 évben. Arányát tekintve árbevételük teszi ki az ágazat összes bevételeinek 94,2%-át, és közülük csak 2 vállalkozás volt veszteséges. Amennyiben a hazai sörfogyasztási szokások nem változnak drasztikusan, ez a növekedési tendencia a következő években is tartható lesz.

A jövő nagy kérdése, hogy továbbra is növekedni fog e, a házi főzésű sörök iránti érdeklődés és kereslet, hála néhány, most már jelentős hagyománnyal rendelkező gasztro fesztiválnak és egyéb rendezvénynek. Ellenkező esetben a tőkeszegény kis sörfőzdék jó része, biztosan lehúzhatja a rolót – zárta elemzését Hantos Zoltán projektmenedzser.

Csak a jó sör
Kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság, tartja a közmondás a jó italról. Vannak megszállott sörösök, borosok, és ma már a pálinka is kilépett a kerítésszaggató kategóriából. Ahogyan pedig divatba jöttek a kézműves termékek és az azokat áruló üzletek, a szeszesital-boltok is megújultak: trendi, közösségi terekké alakultak, ahol enni, inni és vásárolni is élmény. Nem mellékesen jó üzleti lehetőség, ha valaki szívvel-lélekkel és magas szakmaisággal nyitja meg üzletét.
 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo