Nem sok minden volt rendben a hitelező cégnél

Az MNB 30 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértések megszüntetésére kötelezte a pénzpiaci független közvetítőként működő CITY HITELBRÓKER Kft.-t többek között nyilvántartási, panaszkezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt. A társaság nevében közvetítést végző több személy nem felelt meg a tevékenység végzéséhez szükséges szakmai és személyi feltételeknek sem.

 

A 2014. január 1-től kezdődő időszakot áttekintő jegybanki vizsgálat megállapításai szerint a társaság közvetítői tevékenysége során több olyan általa foglalkoztatott természetes személy munkáját is igénybe vette (ún. „ajánlói rendszer”-t működtetett), akik nem feleltek meg teljes körűen a pénzügyi közvetítéshez szükséges szakmai és személyi feltételeknek, ugyanakkor ténylegesen közvetítési tevékenységet végeztek.

Kép: Pixabay

A CITY HITELBRÓKER Kft. nem rendelkezett továbbá a vonatkozó jogszabályok által elvárt minimális számú - legalább három - megbízóval, huzamosabb ideig mindössze egy, majd később is csupán két pénzügyi intézmény megbízásából közvetített egyes pénzügyi termékeket.

A vizsgálat hiányosságot azonosított a társaság szerződéskötést megelőző ügyféltájékoztatási, igényfelmérési és ajánlat

Évi 9,5 százalékos hozamot ígértek, eljárást indít az MNB
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a prágai székhelyű Perfectum Consulting CZ SE-nek, hogy jogosulatlanul betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtsön. A társaság az MNB szerint irreálisan magas hozamot és tőkegaranciát ígér ügyfeleinek.
átadási eljárását érintően is. A társaság ugyanis nem tett eleget teljes körűen és igazolható módon a jogszabályokban előírt – a megalapozott fogyasztói döntését segítő – előzetes tájékoztatási, illetve az ügyféligények felmérésére vonatkozó kötelezettségének, emellett nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy a szerződéskötés elősegítése és a termékek összehasonlítása érdekében az ügyfeleknek a jogszabály által előírt minimális számú egymással versengő intézmény ajánlatát átadta.

A vizsgálat a fentieken túl adatszolgáltatási, panaszkezelési, iratmegőrzési, illetve – a közvetítést végző személyeket, az ügyfélpanaszokat és belső szakmai képzést, oktatást érintő – nyilvántartási hiányosságokat is feltárt.

A számos és jelentős súlyú jogsértés, illetve a piacon betöltött pozíciója miatt a jegybank 30 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a CITY HITELBRÓKER Kft.-vel szemben. A bírságösszeg meghatározása során súlyosító körülménynek számított, hogy a közvetítő ügyfélérdekeket védő előírásokat sértett meg, továbbá a nyilvántartási és iratmegőrzési hiányosságok jelentősebb számú ügyfélkört érintettek. Az MNB enyhítő körülményként értékelte a társaság jogsértések kiküszöbölésére tett azonnali és tervezett intézkedéseit.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo