Mától újra megnyitottak egy pályázatot - akár 200 millió forint is szerezhető

A Technológiaváltó támogatási programban eddig 1700-nál is több vállalkozás kapott összesen több mint 210 milliárd forint támogatást és a mai naptól újabb 100 milliárd forintra lehet pályázatot benyújtani a GINOP Plusz keretében.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz felhívására beérkező támogatási kérelmekről az értékelés alapján elért pontszám sorrendjében születik döntés. A kérelmek legalább 24 órán keresztül lesznek beadhatók. A benyújtás legkorábban a huszonnegyedik óra végén függeszthető fel, amennyiben az igényelt támogatások összege eléri vagy meghaladja az adott benyújtási szakaszban rendelkezésre álló keret 130 százalékát –  György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

depositphotos.com

A Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a pályázat célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának elősegítése. Ezért támogatja a vállalkozások technológiafejlesztését – beleértve az infokommunikációs technológia fejlesztését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét –, továbbá az infrastrukturális és ingatlan beruházásokat, a tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevételét, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazását.

A pályázat keretében a vállalkozások 10 és 200 millió forint közötti támogatást igényelhetnek fejlesztéseik megvalósításához, amely formája feltételesen vissza nem térítendő. A támogatás intenzitása maximum 70 százalék, azaz minden 100 forint értékű beruházásból maximum 70 forintot vállal át az állam.

A kedvezményezettek azok a legalább 3 főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel. Olyan, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni cégek pályázhatnak, amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá.

A pályázatok benyújtása két ütemben zajlik. Az első, 80 milliárd forint keretösszegre a mai nappal megnyíló benyújtási szakaszban a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és a Dél-Alföld régiókból pályázhatnak a vállalkozások. A fennmaradó 20 milliárd forintra a második benyújtási szakaszban, 2022. január 27-től a Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Pest régiók vállalkozásainak lesz lehetőségük kérelmet benyújtani.

További információk és a pályázati felhívás itt érhető el.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo