A történetmesélésnek hihetetlen komoly szerepe van az üzleti világban, ha tudatos kommunikációs eszközként tekintünk rá. A célja, hogy közelebb kerüljünk a hallgatóságunkhoz, meggyőzőek legyünk. Tévhitek sokasága él a fejekben erről a látszólag szoft készségről, netán képességről. Tóth Tamás és Györffy Kinga, a Personal Brand Institute partnerei viszont azt hangsúlyozzák: ez tanulható tudás, amelyet bárki elsajátíthat, sőt el kell, hogy sajátítson ahhoz, hogy az élet mindhárom dimenziójában – a családjában, a munkájában és a társadalomban – célba érjen.
Tóth Tamás: Húsz éve még húsz percig tudtunk figyelni, ma pedig alig háromig, köszönhetően az információdömpingnek, amelyben létezünk. Nem véletlen, hogy a magával ragadó történetmesélés a reneszánszát éli: ez eszköz, amellyel folyamatosan éberen tarthatjuk a hallgatóságunkat. Miközben az üzleti vezetők, középvezetők és értékesítők világában ma alapvetően a karizma, a kisugárzás és a személyes márka vált a siker egyik zálogává, hatalmas a bizonytalanság a fejekben ezzel a tudással kapcsolatban. Sokan nem látják a történetmesélés jelentőségét, és azt is kevesen tudják, hogy a technikáját bárki elsajátíthatja.
Györffy Kinga: A szónok nem születik, hanem azzá válik, de ahogyan Anthony Hopkins mondta: tanuld meg a technikát, és utána felejtsd el. Vagyis az érvelő, racionális üzleti világban a történetmesélésnek automatizmussá kell válnia, ahogy az autóvezetésnek.
Hogyan fér meg egymás mellett az érvelés és a történetmesélés abban a közegben, ahol az érvelés sugall professzionalizmust?
Gy. K.: Az érv azonnal ellenérveket, visszakozást vált ki a hallgatóságból. Ez harc, amire szükség van, mert gyakran ez viszi előre a világot. Ám ha valaki jól mesél történetet, azzal megszünteti a védekezési és támadási mechanizmusokat. Létrejön két ember között a kapcsolat, és lehetővé válik, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. A történetek segítségével a beszélő képes lesz felkelteni és fenntartani a hallgatóság figyelmét.
Milyen a jó történetet? Hol van a határ a locsogás és a történetmesélés között?
Gy. K.: A történet az, amiben van konfliktus, és annak van feloldása. Ez különbözteti meg a sztorizástól. A történetet céllal mesélem. Ennek megfelelően van öt típusa: mesélhetek azért, hogy bemutatkozzam, hogy egy problémára rávilágítsak, hogy értékeket jelenítsek meg, hogy megcáfoljak valamit, vagy azért, hogy jövőképet fessek.
T.: A történetmesélés tanulásának az első lépése, hogy ebbe a struktúrába elhelyezem a sztorimat. A második, hogy felépítek magamnak egy történettárházat. Négy forrásból építkezhetünk: a saját életemből vett sikerekből, kudarcokból, a családtagok vagy barátok életéből vett eseményekből, valamint a kultúrtörténeti – könyvek, filmek, színdarabok nyújtotta – élményekből. Így máris válaszoltunk arra a gyakori felvetésre, hogy honnan vegyek érdekes történetet.
Gy. K.: Azt kell használni, amelyik adott helyzetben leginkább az érzelmekre hat. Ha inspirálni akarjuk a hallgatóságot, meséljünk sikertörténetet, tanításra pedig leginkább a kudarcsztori alkalmas.
Jó a vicc, érdeklődik a hallgatóság, a végén mégsem nevet senki. Mert nem tudok viccet mesélni. Hogyan kell jól elmondani a történetet?
Gy. K.: A jól elmesélt történet mindig egyszerű. Nagyon sok hazai menedzser úgy érzi, akkor lesz szakmai, ha hosszan, terjengősen és bonyolultan fogalmaz. Holott a magával ragadó történet esetében legalább annyira számít, amit elhallgatok, mint amit elmondok. Számtalan mozzanatot el kell hagyni ahhoz, hogy láthatóvá tegyük a legfontosabbakat. És ez az, amivel elkerülhetjük, nehogy a locsogás csapdájába essünk: aki locsog, az meggondolatlanul a hallgatóságra zúdítja az információt. De ugyanilyen fontos a jó történetmeséléshez, hogy tudjunk értőn hallgatni. Soha nem lesz jó történetmesélő az, aki nem tud okosan hallgatni. A hallgatás képességéről el szoktunk feledkezni, és sajnos ezt a gyerekeinknek sem tanítjuk meg, holott erre is vannak remek gyakorlatok.
Milyen hosszú lehet egy történet?
Gy. K.: Ez attól függ, hogy milyen hosszan beszélek. Ha tíz percig beszélhetek, a történet legfeljebb harminc-negyven másodperc lehet, de ha van egy óránk, abba belefér akár több háromperces sztori is. Az egyensúlyra azonban vigyázni kell, nehogy sztorifüzért adjunk elő. Egy ötven-hatvan perces prezentáció maximum három történetet bír el. Nem azt mondjuk, hogy ne legyenek adatok, vagy érvek egy előadásban, vagy egy tárgyalás során, hanem azt, hogy átgondoltan egészítsük ki azokat az érzelmekre ható történetekkel. Így kerülhetünk közelebb a hallgatóságunkhoz. És amikor egymásra hangolódtunk, jöhetnek a számok.
Van különbség a startupok bemutatkozó beszéde, a pitch és a történetmesélés között?
T.: Egy startup nemzetközi sikere attól függ, hogy az ötletgazda hogyan tudja eladni magát, azaz sikerül-e felépítenie a személyes márkáját. A terméket ugyanis a piac gyorsan felismeri, és eldönti, hogy kéri-e vagy nem. De ne keverjük össze a történetmesélést és a háromperces pitchet: a pitchbe épül a három és fél mondatos személyes történet például arról, hogy ki kivel találkozott, hogy született meg a logó, hogyan vallottak kudarcot, és hogyan álltak fel. A történetmesélés eszköz az előadáson belül, ami a személyiségünket tárja fel.
Gy. K.: Nemcsak a személyiségünket, hanem a szenvedélyünket is. Ezt legeklatánsabban a történetünkön keresztül tudjuk megmutatni, hiszen az esetek kilencven százalékában ekkor lesz lélek a szavainkban, ilyenkor lendülünk bele.
A szenvedély és lendület azonban könnyen magával sodorhatja a beszélőt, aki így esetleg elveszíti a kontrollt önmaga és a beszéde felett. Hogyan lehet elkerülni ezt a veszélyt?
Gy. K.: Kőkemény gyakorlással és tanulással. Nézzünk meg egy húsz évvel ezelőtti Steve Jobs-előadást. Egy kapkodó, izgága fiatalembert fogunk látni szemben a későbbi felvételekkel, ahol már tűpontosan kimért mozdulatokkal dolgozó profi előadóval találkozunk. A változás hátterében rengeteg szakember és sok ezer munkaóra áll. Szerintem nincs született előadó. Ez illúzió. Egy beszédben minden szónak, szem- és kézmozdulatnak, minden hangsúlynak, minden szünetnek súlya van. Ezt sok gyakorlással meg lehet, sőt meg kell tanulni!
Mi a helyzet a hazai cégvezetőkkel? Látszik már ez a tudatosság?
T.: Messze nem tartunk még a fejlett gazdaságokban tapasztalt szintnél, de jó hír, hogy már egyre többen felismerik, hogy a mai üzleti életben karizma nélkül nem lehet labdába rúgni. A karizmának két aspektusa van: a megkülönböztethetőség és az ehhez szorosan kapcsolódó megjelenítés, azaz a személyes márka átadásának képessége. Kétféle igényt látunk. Vannak vezetők, akik felismerik, hogy az elkészített prezentáció unalmas, és segítséget kérnek az előadás feldobásában. Máskor pedig a vállalat HR-szakembere látja, hogy hiába van szaktudás és mondanivaló, az üzenet mégsem megy át. Ebben az esetben is érdemes szakemberhez fordulni, és bejelentkezni egy egynapos csoportos fejlesztésre. A kurzuson el lehet sajátítani az alapokat, a személyes előadásmódot pedig néhány egyéni foglalkozáson kell kicsiszolni.