Hivatalos: 8 százalékkal emelkedik a minimálbér

Nincs meglepetés, jövőre is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos - jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Ez azt jelenti, hogy érvényben marad a 2018 végén megkötött kétéves egyezség a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek között.

A pénzügyminiszter közölte: a magyar gazdaság idén kimagasló mértékű növekedést produkált, a GDP várhatóan közel 5 százalékkal emelkedett 2019-ben. Ezt a növekedést a kétszámjegyű béremelkedés is nagyban támogatja a fogyasztás erősödésén keresztül - tette hozzá a tárcavezető. Varga Mihály elmondta: a minimálbérről szóló döntés még idén megjelenik a Magyar Közlönyben.

A napokban hivatalossá vált az is, hogy a nyugdíjakat 2020-ban 2,8 százalékkal emelik - a témát az Mfor is körüljárta >>

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo