Az interjú eredetileg a Piac&Profit legújabb számában jelent meg. A magazin emellett számos aktuális társadalmi és politikai kérdést feszeget pártatlanul, szókimondóan, miközben a vállalkozások számára is útmutatót ad a mindennapi boldoguláshoz. Vegye le a digitális könyvespolcról az exkluzív interjúkat és vállalkozói sikerrecepteket egyaránt tartalmazó lapot!
Az interjút nem sokkörös levelezéssel, hanem telefonon egyeztettük le. Amikor hívtam önt, egyből felvette, és néhány napon belül már találkoztunk is. Miközben három cégben érdekelt: az építészszoftver-fejlesztő Graphisoftban mint alapító és igazgatósági tag, a Graphisoft Parkban elnök-tulajdonosként van jelen, az Aquincumi Technológiai Intézetnek pedig alapítója és elnöke. Ezeken túl mire tud időt fordítani?
– A napi, operatív ügyekben egyik cégnél sem veszek részt. A szoftvercéget tekintem életem főművének, de abban már csak szimbolikus a részvételem. Ott negyedévente van igazgatósági ülés, néha beszélek az vezérigazgatóval, de nincs aktív szerepem. Fele-fele arányban oszlik meg az időm a Graphisoft Park és az egyetem között, de a Parknak is van egy teljes menedzsmentje. Ezek egyike se főállás. Elég sokat vagyok szabadságon, nyugdíjas vagyok.
A tudós, fizikusi karrier helyett miért a vállalkozói pályát választotta?
– Most azt tanítom a diákoknak, hogy jobban ismerjék fel magukban azt, ilyen pálya való-e nekik. Én ezt nem ismertem fel időben. Gimnazistaként is nagyon hiú ember voltam, akárcsak most. Olyan szakmát akartam, aminek van társadalmi tisztelete. Így lettem fizikus. De nagyon sokára jöttem rá, nem lennék igazán jó tudós. A hiúságom arra is vezetett, hogy amit csinálok, abban a legjobbnak kell lenni. Úgy gondoltam, ha fizikus leszek, előbb-utóbb kapok egy Nobel-díjat. Elég hamar kiderült azonban, hogy erre kicsi a sanszom. Ennél nagyobb baj volt, hogy igazi kutatói állást sem kaptam. De akkoriban nagyon keresték a programozókat, ezért jobb híján elmentem annak. Egyébként borzasztóan lenéztem a programozást.
Miért?
– Úgy gondoltam, hogy ez technikai dolog. Olyan, mint az írónak a gépírás. Ahhoz, hogy egy fizikus tudja végezni a felfedező, kutató munkáját, a kísérletekhez kell tudnia programoznia. Mellékes dolognak gondoltam, nem főállásnak. Aztán valamit felfedeztem benne, ami befolyásolta a későbbi pályámat.
Mi volt az?
– Volt egy komoly különbség a programozótársaim és köztem. Ők a szakmai teljesítményükre akkor voltak a legbüszkébbek, ha a kollégákat le tudták nyűgözni. Nem nagyon érdekelte őket, hogy akik használják az adott programot, szeretik-e azt, pontosabban, hogy van-e valós hasznuk belőle. Engem pedig csak ez érdekelt. A felhasználóim sikere az én sikerem. Nem a saját munkámra vagyok büszke, hanem azoknak a sikerére, akik az én munkámat használják. Később fogalmaztam meg, hogy ez egy nagyon pozitív értelemben vett kereskedelmi szellem. Ha a vevőm sikeres, az az én sikerem. A tudományban a publikációk számával, idézettségi faktorral, tudományos díjakkal mérik az elismerést. Én nem ilyen voltam. Nem a kollegáim véleménye érdekelt, hanem azoké, akik használják a terméket.
Volt egy másik örömforrásom, ami szintén akkor alakult ki bennem, amikor a Geofizikai Intézetben dolgoztam. A velünk párhuzamosan működő osztályon volt egy egészen kivételes tehetségű programozó. Csoportvezetőként el tudtam intézni, hogy ezt a szakembert áttegyék a csoportomba, és tudtam neki olyan munkát adni, ahol a tehetsége kibontakozott. Büszke voltam arra, hogy az a srác nálam többet tudott alkotni, mint a másik osztályon. Ezt is később fogalmaztam meg, hogy ezt úgy hívják: főnök. Az a jó főnök, aki az embereiből többet hoz ki. Kiderült, hogy örömforrásaimat a legjobban egy saját cégben tudnám kielégíteni, de saját cégről a hetvenes években álmodozni sem lehetett.
Ebből fakadóan felismertem, hogy a kapitalizmus miért működik jobban, mint a szocializmus. A kapitalizmusban a főnöknek érdeke, hogy kihozza a dolgozókból a legjobb teljesítményt, hiszen övé a cég, a szocializmusban viszont, ahol nincs magántulajdon, a főnök félti a pozícióját a tehetséges beosztottaktól, ezért a középszer érvénysülése a szabály. Sajnos ma is efelé haladunk, mert ami most van, az nem igazi kapitalizmus.
Honnan indult a Graphisoft története?
– Amikor felengedték az első léggömböt azzal, hogy még polgári jogi társaság formában, de lehet magáncéget alapítani, azonnal felhívtam a kollégáimat, hogy csináljunk egy saját céget. Ez a Graphisoft előcége, a Cortex volt. Ezt még elrontottam, itt még elkövettem komoly hibákat.
Például miket?
– Abban a vágyamban, hogy a legjobb embereket a legjobban motiváljam, tulajdonostársnak is megtettem őket. Elmulasztottam megegyezni velük abban, hogy én főnök vagyok. Úgy gondoltam, ezt természetesnek fogják találni. Nem találták annak. Hamar kiütközött közöttünk két konfliktus. Alulmaradtam, leszavaztak, ami szakításhoz vezetett. Utána megkerestem azt a nagyon tehetséges programozót, akit nem engedtek felvenni. Tari István Gáborral ketten megalapítottuk a Graphisoftot. Tanultam az előző kudarcból, és megállapodtunk, hogy mindig meghallgatom, de a végső döntés joga az enyém. A főnöknek ezt a tulajdonságát, ezt a szerepét rögzíteni kell. Döntés előtt a főnök kötelessége meghallgatni és meggyőzni a kollégáit, hogy meghallgatta és megértette őket.
És az incidens, ami „az összetört diplomatatáska története” címszó alatt került be a cég krónikájába? Mérgesen egyszer úgy földhöz vágta a diplomatatáskáját, hogy darabokra tört. Ezután a legfiatalabb kolléga azt mondta, „Gábor, lehet, igazad van, de így nem lehet velünk beszélni. Légy szíves viselkedj!” Másnap előléptette ezt a kollégát.
– Kritizálni a főnököt szabad, kell, sőt jutalmazni kell a kritikát. Ez nem azt jelenti, hogy el is kell fogadni.
Érdekli a kollégái véleménye. Mintha ez nem tipikus magyar cégvezetői mentalitás lenne. Vagy igen?
– Nem eléggé. Nem ismerem a többi magyar vezetőt, de félek, többségükben nem ilyenek.
Egy korábbi interjúban mondta azt, hogy Steve Jobstól nem szabad eltanulni a bunkóságot.
– Igen, ő ilyen volt. Sok pozitívum mellett sajnos ezt is eltanultam tőle. Ő is üvöltözött az embereivel, de ennek ellenére szerették, és tűzbe mentek érte.
Nem mesze van innen az Apple alapítójának szobra, amit 2011-ben, halála után állíttatott. Miért van itt ez az emlékmű? Mi az, amiben ő segítette a céget?
– Elsősorban a szellemével. Nem mi találtuk az Apple-t, az Apple talált meg minket. Steve Jobs személyesen fedezte fel, hogy amit csinálunk, az Apple-nek nagyon jó lesz. 1984 egy híres év volt. George Orwell hasonló című regénye nyomán ebben az évben hozták ki a Macintosht, amit úgy reklámoztak: ez az 1984 nem az az 1984.
Abban az évben az informatikai CeBIT-en az Apple standján mi is kiállíthattunk, Steve Jobs is ott járt. Meglátta, amit csináltunk, és azt mondta, ez nekik kell. Felbátorította a német kollégáit, hogy adjanak meg nekünk minden támogatást. Kaptunk pénzt, paripát, fegyvert. Kaptunk számítógépeket, harmincezer márkát, ami nekünk akkor rengeteg pénznek számított. Azt hittük, megveszik a szoftverünket, de erről szó nem lehetett. Hozták viszont a kapcsolati hálójukat, és bemutattak a viszonteladói körüknek. És ami ezeknél is fontosabb, hoztak egy szellemiséget: az innováció megbecsülését és az arra való ösztönzést.
Mivel lehetne leírni, megfogalmazni a Graphisoft jelenét?
– A jelenét nehéz, mert már nem vagyok annyira benne, kívülről nézem. Ez már egy nagy cég, amit egészen másképpen kell vezetni, mint egy kicsit. Az amerikai vállalkozói kultúrában természetes, hogy azok, akik elindítanak egy céget, és elviszik valameddig, a nagyvállalat vezetésére nem alkalmasak. A nagy céghez én már nem voltam jó, elsősorban a türelmetlenségem miatt. Amiért nem lettem volna jó tudós sem. Türelmetlen ember vagyok, rettenetesen türelmetlen. Egy induló cég alapítóját a türelmetlenség hajtja előre, de amikor a cég megnő, annak megnő a tehetetlensége is. Ami egy induló vállalkozásnál erény, az egy nagynál tragikussá tud válni.
Miben nyilvánult meg a türelmetlensége?
– Gyorsan hoztam döntést, és ha rájöttem, hogy nem jó, akkor gyorsan módosítottam. Ez kis cégnél nagyon jó. A nagy cégek viszont nem tudnak gyorsan változtatni. Többnyire, amikor egy komoly technológiai váltás van a világban, arra a kisvállalatok gyorsabban tudnak reagálni, ez az előnyük. De nagy cégnél ez nem működik. Én sem tudtam már nagy céget vezetni. De büszke vagyok arra, hogy közvetlen utódomnak egy Szilícium-völgyben is ismert amerikai topmenedzsert sikerült Budapestre csábítanom.
Hogyan?
– Meggyőztem, hogy ebben a cégben nagy lehetőségek vannak. Megnézte a Graphisoft Parkot, és azt mondta: abban a cégben, amelyik ilyen parkot épít magának, tényleg nagy lehetőség van. Megértette, hogy ez a Park arra épült, hogy a legjobb embereket megszerezzük. Ő behozta a nagy céges kultúrát. Megtanította az embereket arra, miként kell nagy céget vezetni. Tőle Várkonyi Viktor vette át a vezetést 2009-ben. Profi menedzser lett, nagyon szép növekedési pályára hozta a Graphisoftot. Sokkal jobb eredményeket ért el, mint én. Annyira jól sikerült a kinevelése, hogy a minket felvásárló cégben is ő lett a főnök.
A Graphisoft eladása után jött a budapesti Aquincum Institute of Technology megalapítása, amit ön felsőoktatási vállalkozásnak nevez.
– Valami értelmeset akartam csinálni. Mindig vonzott az oktatás. Mondtam, ha már nyugdíjas leszek, szeretnék tanítani, átadni a következő generációnak, amit én tanultam. Azt hiszem, egy sikeres vállalkozó így tud a legtöbbet visszaadni a társadalomnak. Alapítványokba pénzt tenni, szegényeket, művészeket támogatni lehet, de az túl könnyű. Ami ennél sokkal nehezebb, hogy a tudásomat átadjam a következő generációnak. Ezt éreztem hivatásnak, és ebben láttam üzleti lehetőséget is. Hiányzott és fontos volt bevinni a szoftvermérnök-képzésbe azt a bizonyos örömforrást, amit a beszélgetés elején említettem. Rengeteg használhatatlan szoftver születik, nevetséges hibákkal. Egy szoftver nem attól jó, hogy szép a felhasználói felülete, hanem attól jó, ha a hibát könnyű kijavítani.
Akkor ebben rejlik az Archicad sikere is?
– Pontosan. Ez a legnagyobb különbség a konkurensünkkel szemben. Az Autodesk Revit nevű programját ugyan többen megvették, műszakilag nagyon látványos is, de a Revittel könnyű hibázni, és a hibát nehéz kijavítani, a mienkkel viszont könnyű korrigálni. Ezért a világban a mi programunkkal több olyan épületet terveztek, ami fel is épült. Ez a mi mérőszámunk. Ahogy mondtam: a felhasználó sikere az én sikerem.
Akarnak, mernek ma a fiatalok vállalkozni?
– Ebben a társadalomban, jelen kormányunk vezetése alatt, kevésbé. Amiben mi most élünk, úgy hívják, hogy haveri kapitalizmus. Ez arról szól, hogy akkor leszel sikeres, ha haver vagy a kormányzattal. Ez nem vállalkozói szellem, és ez elriasztja a valódi vállalkozókat. A vállalkozói szellem direkt elnyomásával találkozunk. A NER-közeli cégek a sikeres vállalkozások felvásárlásával nőnek. Ezért egy sikeres vállalkozó igyekszik nem nagyra nőni, hogy ne vegyék észre. Rengeteg ilyen visszajelzést kapok. A kreativitás és a növekedés ösztönzése helyett a növekedés és az alkotás elfojtása történik. Ez egy tragédia. Ha nem a piac választja ki, hogy ki a sikeres, hanem a kormány, abból nem lesz jó kapitalizmus.
Mit tanácsol annak, aki mégis vállalkozni akar? Ne nőjön nagyra?
– Azt tanácsolom, ne közbeszerzésekből éljenek. Mi akkor sem indultunk közbeszerzésen, amikor olyan kormány volt, ami nekem szimpatikusabb. Ha sikeres terméket vagy szolgáltatást akarnak csinálni, igyekezzenek minél inkább azoktól függeni, akik használják a terméket, és akiknek a sikere az ő terméküktől és szolgáltatásuktól függ. Nekem azért ilyen nagy a szám, azért tudom ennyire elítélni a korrupciót, mert nekünk nagy szerencsénk volt. Megtaláltuk az építészek piacát. Ők többnyire kis irodákban dolgoznak, ezek az irodák pedig szabadon döntenek, hogy milyen terméket vesznek. Nem lehet őket korrumpálni. Másik tanácsom egy kezdő vállalkozónak, hogy ne a legjobb piacot keresse, hanem azt, amiben ő a legjobb tud lenni.
Néhány héttel ezelőtt Márki-Zay Péter – Bod Péter Ákos és Király Júlia mellett – önt is megnevezte szakpolitikai kabinetvezetőnek a gazdaság–költségvetés–adó területen.
– Mi ahhoz próbálunk hozzájárulni, hogy igazi versenyképes és versenyszellemű gazdaság alakuljon ki Magyarországon. Mindig elvállaltam tanácsadói szerepet, olyan kormányoknál is, amelyekre egyébként nem szavaznék más okokból. De ha a tanácsaimmal hozzá tudok járulni ahhoz, hogy az országnak jobb sora legyen, akkor megteszem az aktuális kormány színezetétől függetlenül.
