Az egyik legnagyobb hotelláncot is milliárdos veszteségek érték a járvány miatt

A Hunguest szállodalánc is megszenvedte a koronavírus-járványt: tetemes veszteség jött össze, igaz a szintén tetemes állami támogatás bőven kompenzálta a károkat.

A koronavírus-járvány miatt tavaly több hullámban szinte teljesen leállt a hazai turizmus, az ágazat pedig hatalmas veszteségeket szenvedett el, ez alól pedig az Opus Global Nyrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. sem volt kivétel - derül ki a szállodalánc 2020-as beszámolójából – írta laptársunk, az Mfor.hu.

Mindez konkrétan a számok nyelvén: a 2019-es 26,8 milliárd forintos árbevétel 12,2 milliárd forintra zuhant 2020-ban, míg a 3,1 milliárd forintos profit 2,4 milliárd forintos veszteségbe fordult át. Míg 2019-ben a szállásdíjból 10,8 milliárd forint bevétele volt a szállodaláncnak, addig tavaly 4,9 milliárd forint jött össze, a vendéglátás soron pedig a 9,1 milliárd forintot 3,9 milliárd forint váltotta. Osztalék nem volt.

A lap emlékeztetett: a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által a Kisfaludy-program részeként meghirdetett „nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése” elnevezésű pályázat legnagyobb nyertese a Hunguest Hotels Zrt. volt tavaly tavasszal: 14 vidéki szállodát összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból újíthatnak fel. Emiatt a cég kötelezettségei is megugrottak: 23 milliárd forintról 35 milliárd forintra, hiszen például a Kisfaludy-pályázat előlege, mintegy 7 milliárd forint is itt szerepel egyéb bankhitelek mellett.

Az mfor.hu cikke szerint idén sem várható még a 2019-es bevétel megismétlése a koronavírus-járvány miatt, de míg elkészülnek a vadiúj szállodák, addig is május 7-én kinyitottak a Hunguest-hotelek.  A szállodákat a jogszabályoknak megfelelően a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek és a velük érkező kiskorúak vehetik igénybe.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo