Az Amazon megérezheti, ha Alibaba megindul

Európai terjeszkedésre készül a legnagyobb kínai online kereskedelmi portál, az Alibaba. A Handelsblatt című német üzleti lap szerint az Alibaba első lépésként Belgiumban építi meg bázisát.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A bázis az Alibaba szállítmányozási leányvállalata, a Cainiao által üzemeltetett globális hálózat első európai csomópontja lesz, ahonnan európai cégek Kínába szállíthatják majd termékeiket. A Handelsblatt szerint az Alibabánál azzal számolnak, hogy a központ Kínába irányuló forgalma az első öt évben meghaladja majd a 200 milliárd eurót.

Kép: NYT

Azonban a forgalom ellenkező irányú is lehet, Liège a kínai vállalkozások európai értékesítésre szánt árucikkeit is fogadhatja – hangsúlyozta Olaf Rotax, egy vállalati digitalizációs ügyekre szakosodott tanácsadó cég, a dgroup szakértője.

A német lap kiemelte, hogy az első európai logisztikai centrum felépítése egy nagyszabású terv része, amelynek célja a nemzetközi kereskedelem gyökeres átalakítása. Jack Ma, az Alibaba vezetője electronic World Trade Platform – röviden eWTP – néven vezette be az új elképzelést. Lényege, hogy a kínai cég az online felületén, a semleges platformként működő Alibabán hozza össze a gyártókat és a felhasználókat globális szinten, a Cainiao pedig Kínán belül 24 óra alatt, a világ más országaiban pedig 72 óra alatt leszállítja az árut.

A pénz az Alibaba fizetési rendszerén, az Alipay nevű szolgáltatáson keresztül áramlik, amelynek már most több mint félmilliárd felhasználója van.

A belgiumi logisztikai központ után újabb bázisok létesülhetnek Európában, a következő

Ezzel az aprósággal is megfoghatjuk a vevőt
Ismert és bevált, mégsem túl gyakran alkalmazott gyakorlat az e-kereskedők körében, hogy a csomagokba a megrendelt termékeken kívül valamilyen egyéb tárgyat is elhelyeznek. Ez az apró „ajándék” a kereskedő számára sokoldalú marketing- és promóciós eszköz, amely arra szolgál, hogy fokozza az ügyfél-elégedettséget, lojalitást építsen, és természetesen növelje a bevételt.
helyszín Bulgária lehet, és a kínai cég európai versenytársak átvételével is terjeszkedhet a kontinensen. Így felvásárlási célpont lehet a németországi online kiskereskedelem egyik vezető szereplője, a ruházati termékekre, lábbelikre és kiegészítőkre szakosodott Zalando.

Az Alibaba más üzleti modellt alkalmaz, mint a nagy nyugati versenytársak; az amerikai Amazon például kiskereskedelemmel foglalkozik, és online áruházát csupán megnyitja más kereskedőknek, akik így egy újabb értékesítési csatornán forgalmazhatják termékeiket, ezzel szemben az Alibaba platformot fejleszt, amelyen egymásra találhatnak eladók és vásárlók.

Viszont a platform „természetesen a kínai árucikkek számára is nagyon érdekes exportcsatorna lehet” – mondta a lapnak Olaf Rotax. Ez pedig aggodalommal tölti el a német kereskedőket. Megengedhetetlennek tartják, hogy nem EU-tagországokból származó kereskedők a fogyasztóvédelmi és termékbiztonsági előírások betartása nélkül  kínálhatnák termékeiket az EU-s vásárlóknak platformokon keresztül.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo