A fitt munkahely igazi nyertesei a munkavállalók

Az ULYSSYS, az Acelity és az MKK lettek idén A Legfittebb Munkahely Díj büszke tulajdonosai. A 2013-ban privát kezdeményezésre megalapított díj nem titkolt célja a munkavállalói jóllét és a vállalati kultúra emelése a céges sportprogramokon keresztül.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Idén három kategóriában ítélték oda A Legfittebb Munkahely Díjat. Az induló középvállalatok között az ULYSSYS Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft., a nagyvállalatok sorából az Acelity – KCI Hungary; a közigazgatási szférából pedig a Magyar Követeléskezelő Zrt. lettek 2018 legfittebb munkahelyei.

Az elbírálás szempontjai a jelentkezők között a rendszeresen sportolók aránya, a vállalati sporttámogatás mértéke és ennek munkavállalói megítélése voltak. A nyertes cégeknél átlagosan 60 százalékos a rendszeresen sportolók aránya és átlagosan 80 százalékos a munkavállalók elégedettsége munkahelyének sport támogatásával.

A Legfittebb Munkahely Díj mögött komoly szakértői munka és egy mélyen humánus jövőkép húzódik meg. A program missziója az, hogy a munkavállalók életének természetes része legyen a rendszeres sport. „A mozgás lételemünk, mégis idő hiányában sokak számára elérhetetlen, hogy rendszeresen sportoljon. Látványos eredményeket a tudatos munkaadók és a jól megszervezett munkahelyi sportprogramok segítségével lehet elérni ez ügyben. A motiváció szerencsére nem marad el a munkáltatói oldal részéről sem, hiszen a fitt munkaerő számokkal kimutathatóan is hatékonyabb munkaerő.

Fitt a munkahelyed? Mutatunk néhány jelet, ami segít eldönteni
Életünk jelentős részét a munkahelyen töltjük éppen ezért nem mindegy, hogy mindezt milyen minőségben tesszük. Vannak árulkodó jelek, amik arra figyelmeztetnek, változtatni kellene, hogy az alkalmazottak ne csak dolgozzanak a gépezetben, hanem hasznos és hatékony munkát végezzenek.
"Jó hír, hogy egyre erősödik ez a szemlélet! Hat éve még utópisztikusnak tűnt az, amit képviselünk. Akkoriban még ’jófejségnek’ számított, ha egy vállalat sportprogramot indított. Mára ez evidenciává vált, és ez már paradigmaváltás„ – fejtette ki Czakó Márton, a Legfittebb Munkahely Program projektvezetője.

A Legfittebb Munkahely 2018 Díj tulajdonosai a titulus mellett kapnak egy 100.000 forint értékű sporteszközbérlést a Team Rekreáció jóvoltából, valamint egy éves Battlejungle előfizetést, ami egy felhasználóbarát munkahelyi sportprogram applikáció. A nyeremények között válogatva a hagyományos sport programok mellett, akadnak igazi különlegességek is.

Tízméteres Bagjump, melyben ki lehet próbálni a szabadesés élményét; de választható egy óriási mászófal is a cég udvarára; vagy esetleg egy kirándulás a virtuális valóságban az Icaros VR virtual trainer eszköz segítségével… Rengeteg hagyományos és akár extrém módja van annak, hogy a mozgáson keresztül épüljünk és építsük a munkahelyi közösségünket, amelyben végül is életünk legnagyobb részét töltjük el.

Számoljunk le a munkahelyi sütiszörnnyel!
Ki mondana nemet az irodában a munkatársak által behozott sütikre vagy éppen a főnöktől ajándékba kapott édességre? Pedig ez az egyik oka annak, hogy a magyar munkavállalók nagy része elhízott, rossz kondiban van, és erre nem árt a munkáltatóknak is odafigyelniük.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo