A cégek harmada áttérne a nemzetközi pénzügyi beszámolásra (IFRS)

A Deloitte Magyarország második alkalommal készítette el IFRS felmérését, hogy feltérképezze, miképp gondolkoznak a cégek az IFRS áttérésről, annak időzítéséről és legnagyobb kihívásairól. Továbbra is jelentős az érdeklődés, a megkérdezett társaságok 36 százaléka jelezte, hogy már át is tért vagy tervezi az áttérést a következő három éven belül.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

 

A felmérés alapján továbbra is jelentős az érdeklődés az IFRS áttérés iránt, a megkérdezett társaságok 36 százaléka jelezte, hogy már át is tért vagy tervezi az áttérést a következő három éven belül. 2018-as adatok szerint már 197 cég tért át IFRS-re, amely jelentős növekedést jelent az előző évhez képest” – mondta el Veszprémi István, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának partnere.

Az áttérés elsődleges kiváltó oka továbbra is az anyavállalat ezirányú preferenciája, illetve a jogszabályi előírás. Egyre hangsúlyosabban jelenik meg azonban az áttérés szempontjai között a nyitási szándék a külföldi piacok felé, vagy az üzleti partnerek elvárásainak való megfelelés.

Kép: SXC

A felmérésből ugyanakkor az is jól látszik, hogy sok társaság, amely az anyavállalati elvárás miatt ugyan készít az IFRS-nek megfelelő jelentéscsomagot, azonban mégsem tervezi az áttérést, mivel a jelenlegi “duál” beszámolási rendszere már évek óta bejáratottan és jól működik.

Az előző évi felméréshez képest viszont lényegi elmozdulás tapasztalható, hiszen egyre kevesebben halasztanák az IFRS-re történő áttérést a szabályozás kiforratlansága miatt. Ez részben köszönhető annak is, hogy az IFRS adószabályok tekintetében az előző évhez képest lényegi változás nem történt 2018-ban” – tette hozzá Helybély Judit, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának szenior managere.

Sokan áttérnének az IFRS alapú beszámolásra
Miképpen gondolkoznak a társaságok az IFRS-re (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standard) való áttérésről, és annak időzítéséről? Mely tényezőket tartják a legnagyobb kihívásoknak? Friss felmérésében a Deloitte ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.

Kérdés ugyanakkor, hogy a 2018. január 1-jével hatályba lépett vevőkkel kötött szerződésekből származó bevétel elszámolása, a pénzügyi instrumentumokra vonatkozó új standardok, vagy a 2019. január 1-jétől hatályos új lízingszerződésekre vonatkozó standard kapcsán a jogalkotó milyen mértékben nyúl majd hozzá a szabályozáshoz. A felmérésből az is egyértelműen kitűnik, hogy az adózási hatások felmérése és kidolgozása továbbra is jelentős feladat az áttérő társaságok számára. A megkérdezettek 60 százaléka, tehát egyre többen gondolják úgy, hogy szükséges lesz feltételes adómegállapítást, illetve állásfoglalást kérniük a tervezett áttérést megelőzően az IFRS-hez kapcsolódó adószabályok tekintetében.

A felmérés szerint a társaságok túlnyomó többsége, közel 80 százaléka érintett az új lízingstandard kapcsán, és rendelkezik olyan bérleti szerződéssel, amely alapján lízingbe vevőnek/adónak minősül. Ezen szerződések jellemzően járművekhez kapcsolódó lízingszerződések, előfordulnak továbbá ingatlanokhoz és egyéb gépekhez, műszaki berendezésekhez kapcsolódó lízingszerződések is.

A Deloitte tapasztalatai szerint az áttérés gondos felkészülést igényel mind számviteli, mind pedig adózási oldalról. E két aspektust érdemes már idejekorán, egymással párhuzamosan felmérni és kezelni, hiszen például az adózási megfontolások is hatással lehetnek bizonyos számviteli politikai döntésekre és a specifikus adószabályok speciális, új analitikák kialakítását is szükségessé tehetik.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo