137 milliárd forintos pénzcsap nyílik a cégek előtt

Egészen októberig lehet majd pályázni.

Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán. Varga Mihály a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy számitásaik szerint elérheti a 300-at azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ebből a forrásból támogatást kaphatnak.

(Fotó: depositphotos.com)

Hangsúlyozta: a gazdaság újraindításakor fontos cél, hogy a magyar vállalkozások a kutatás-fejlesztés és innováció terén is előre lepjenek. Ez az egyik kulcs ahhoz, hogy az átrendező világgazdasági helyzetben is versenyképesek tudjanak lenni, versenyképesek maradjanak.

Olyan cégek pályázatait várják, amelyek újdonságot jelentő termék, technológia vagy szolgáltatás létrehozását tervezik. Kísérleti fejlesztésekhez, ipari kutatásokhoz, eszközbeszerzésekhez, iparjogvédelmi lépésekhez és piacra lépéshez kérhető támogatás. Lesz idő a felkészülésre: a kiírás péntektől elérhető, a pályázatokat 2021. október 18-tól lehet majd benyújtani.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo