Rettegnek a cégek a digitális átállástól

Minden harmadik vállalat tart attól, hogy üzleti modelljüket fenyegeti a digitális átalakulás – mutat rá egy friss, nemzetközi felmérés. A legújabb technológiai eszközök előnyeinek kihasználásával, ennek szükségszerűségével azonban szinte minden megkérdezett cég (80%) egyetért.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

A Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP szoftvercég közös tanulmányából kiderül, hogy a vállalatok azonban inkább készülnek a digitális transzformáció által előidézett változások irányítására, mintsem várnak, mit lép majd a versenytársuk. Erre utal, hogy szinte minden második válaszadó cég legalább egy víziót megfogalmazott a saját digitális jövője kapcsán. Pontos tervvel ennek végrehajtására azonban ennél kevesebbjük, közel 40 százalékuk bír.

Nem csupán az új technológiák bevezetése számít

A folyamat alapja, hogy újfajta kompetenciákkal rendelkezzenek a szervezetek irányítói. Az üzleti területek vezetőinek ezért ismerniük kell az informatika által biztosított lehetőségeket, és az informatikai vezetők tudása sem korlátozódhat csupán a technológiára. A digitális átalakulás egyik jellemzője az új felsővezetői tisztség, az ún. chief digital officer (digitális vezető) megjelenése. Az „analóg” üzleti mikrovilágot digitálissá átalakító pozíció szükségességét jól jelzi, hogy – legalábbis a tengerentúlon – évente duplázódik az e poszttal rendelkező szervezetek száma.

A vállalatok szerint tehát több és másfajta tudásra lenne szükség a jövőben, mint legtöbbjük most rendelkezik. Csupán minden megkérdezett tizedik cégnél van képzési vagy HR-program a digitális készségek fejlesztésére. A felmérés szerint a digitális átalakuláshoz leginkább alapos biztonsági, változásmenedzsment, üzleti hálózatok, big data, dolgok internete (Internet of Things), mobil-, felhőtechnológiai ismeretek szükségesek, melyek esetében jellemzően nagy távolság van a munkatársaik jelentette tudásbázis között.

Bár a felmérésben hazai vállalatok nem vettek részt, Varga Zsigmond, az SAP üzletfejlesztési vezetője szerint a digitális átalakulás legnagyobb akadályát itthon jellemzően nem a képzettség vagy a beruházásra fordítandó tőke jelenti. „A digitális átalakulás lényege az a kulturális váltás, ahogy egy vállalat gondolkozik és működik. A megváltozott környezet gyorsabb reakciót vár el a cégektől. Azok lesznek sikeresek, akik az együttműködés új módszereit hozzák létre a digitális világ elkötelezettjei számára” – mondta.

Középkori szinten a magyar kkv-k
A hazai kis- és közepes vállalatok informatikai fejlettsége „középkori” szinten van. A  gépparkjuk elöregedett, nem használják a közösségi médiumokat, sokuknak saját weboldala sincs, és a felhőről azt hiszik, hogy időjárási jelenség.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo