Nagyon pesszimista a hangulat - közel ötszáz webáruházat érint a törvénymódosítás

Tavaly novemberben fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, mely értelmében a nem vényköteles gyógyszereket január elsejétől csak és kizárólag patikai szakdolgozók szállíthatják ki. Az új szabályozás közel ötszáz webáruház és kiszállító partnercég működésére van hatással. A szabályozás következtében vannak online üzletek, melyek meg fognak szűnni, mások egyszerűen profilt váltanak, azonban ennél is nagyobb problémát jelenthet sok kereskedő számára a termékek és az alapanyagok árának növekedése – hívta fel a figyelmet Jánvári András, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

Kép: Pixabay

Az év első napján az összes jelentős patikai webáruház vagy levette a termékeket online felületeiről, vagy a vásárlók már csak személyes átvétellel vásárolhatják meg azokat, hiszen nincsen olyan logisztikájuk, amely lehetővé lenné, hogy a kiszállítást megoldják szakdolgozókkal.

A patikai webáruházakat, illetve a velük leszerződött partnercégeket érinti a január elseje óta érvényes törvénymódosítás. Volt olyan gyógyszertár, amely komoly kampányt indított még decemberben, azonban ezeket is le kellett állítaniuk” – mondta el Jánvári András. „A nem vényköteles gyógyszerek kiszállítására korábban közel ötszáz cég váltotta ki az engedélyt, melyek közül húsz-harminc jelentősebb forgalmú patikai webáruház lehetett a piacon. Ezek többsége csak a koronavírus-járvány kezdete óta jelent meg az online térben, vagyis kevesebb mint két éve” – tette hozzá a szekértő.

Csökken az online forgalom

Azon cégek, amelyek eddigi forgalmának nagyobb részét – sok esetben 80-90 százalékot – a gyógyszerkészítmények tették ki, kénytelenek változtatni a profiljukon.

Természetesen a patikák a továbbiakban is árusíthatnak online dermokozmetikumokat, vitaminokat és értendkiegészítőket, azonban ezen a területen választék tekintetében hátrányban vannak a bioboltokkal, illetve a bio webáruházakkal szemben. A patikáknak ugyanis sokkal kisebb kapacitásuk van ezeknek a termékeknek a tárolására és értékesítésére, emellett sokkal kevesebb márkával állnak kapcsolatban” – emelte ki Jánvári András. „A patikákban és drogériákban továbbra is megvásárolhatjuk személyesen a vény nélkül kapható gyógyszereket, azonban mostantól sokkal kisebb az árverseny. Korábban volt rá példa, hogy 50 százalékos különbség volt egy adott termék esetében, ár tekintetében egy-egy online is árusító patika között.

Így, hogy a patikáknak már nincs értelme versenyezniük interneten, a különbségek szemmel láthatóan csökkennek, hiszen patikába általában a legközelebbibe, vagy az útba esőbe szoktak járni az emberek.

Ami már tíz nap elteltével is látszott, hogy sok esetben az árversenyek csitultak, és akár 20 százalékkal is emeltek az áron azok a patikai webáruházak, amelyek eddig a legolcsóbbak voltak” – tette hozzá Jánvári András.

A kereskedők is kénytelenek árat emelni

Vitaminok és étrendkiegészítők terén jelentős az áremelkedés, az ellátási láncok nagyon drágultak, a cégeknek komoly béremeléseket kellett végrehajtaniuk, illetve a gyártó cégek energiaárai is az egekbe szöktek – mindezt pedig ki kell termelniük. Van olyan cég, amely még 2021 nyarán emelet az árain 5-25 százalékkal, és most január közepén újabb 10%-kal drágul, így helyenként akár 35 százalékos áremelés is tapasztalható. Például a papír, így a csomagolóanyag, és ennek következtében mindenféle kiegészítő termék ára is emelkedett az elmúlt egy évben. Vannak kereskedők, akik még nem lépték meg az áremelést, csak februártól vagy márciustól fogják drágábban értékesíteni a termékeiket.

A kereskedők fenntartási költségei is nagyon sokat drágultak, így az árrést (azaz a termékekre rárakott hasznot) mindenképpen növelnie kell. Nagyon pesszimista a hangulat a piacon a drágulások miatt, ugyanis nem lehet tudni, hogy Kínában mikor robban be a koronavírus, ami további súlyos csapást jelentene az alapanyagok beszerzési árára. Mindenki, akinek van raktárhelye és tartalék tőkéje, az minél nagyobb készletet igyekszik tartani, amiből csak tud. Ez a későbbiekben kihatással lesz a forgalomra, amikor az ellátás normalizálódik” – összegezte a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

Véleményvezér

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF 

Felelőse vélhetően nem a milliárdos csalásnak.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo