Ezeken a helyeken ne beszéljünk bizalmas kérdésekről

Nemrég az amerikai szenátus Külpolitikai Bizottságának ülésén hallgattak meg szakértőket, akik elmondták: az államilag támogatott gazdasági hírszerzés óriási károkat okozhat. A szakmailag rendkívül jól felkészült hekkerek ellophatnak találmányokat, beruházási és marketingterveket.

Nem okoz számukra nehézséget, hogy megakadályozzák a termeléshez szükséges anyagok szállítását vagy úgy megfertőzzék egy vállalat webportálját, hogy azt le kelljen zárni.

Kép: Pixabay

A New York Times cikke szerint az üzleti vagy tudományos ügyekben utazóknak abból kell kiindulniuk, hogy konferencia-központokban, üléstermekben, szállodákban, éttermekben bárhol lehetnek az elhangzottakat hangban, képben rögzítő berendezések. Működtetőik a felvételeket nyelvfelismerő és kulcsszavakat használó szoftver segítségével értékelik ki és hasznosítják az így szerzett adatokat.

Ezért ügyeljünk arra, hogy ne beszéljük bizalmas kérdésekről sem a szállóban, sem taxiban vagy étteremben. 
Jellemző példa, hogy Barack Obama elnök annak idején megszüntette találkozóit a New York-i Waldorf Astoria szállóban, miután azt kínai cég vásárolta meg.

Mint kiderült, a kínaiak egyre több hotelt vásárolnak fel világszerte, köztük olyanokat a Szilícium-völgyben, ahol a nagy amerikai technológiai cégek tartják tanácskozásaikat.

Hasonlóan figyelembe kell venni, hogy bármely, az interneten továbbított szövegünk illetéktelenek kezébe kerülhet, ha azt nem

Az ipari rendszerek elleni támadás egész régiókat tehet tönkre
Azoknak a számítógépeknek, amelyeken a Kaspersky Lab megoldásaival védett ipari ellenőrző rendszerek futnak, több, mint 40 százalékát érte kártékony szoftvertámadás 2018 első félévében. Az ipari gépek szempontjából legbiztonságosabb régió Dánia volt.
kódoljuk megfelelően. Ugyancsak alapszabály, hogy laptopunkat ne hagyjuk soha a szállodai szobában – még annak széfje sem nyújt biztonságot. Kerüljük el, hogy külső adathordozót csatlakoztassanak gépünkhöz, majd hazatérve töröljünk arról minden adatot és szoftvert, hiszen nem tudhatjuk, hogy egyik vagy másik módon mi került fel rá.

Az amerikai szakértők rámutattak, hogy nem elég a személyes elővigyázat: kötelezni kellene a mobilok, laptopok gyártóit, hogy eleve csak kódoltan továbbítsanak adatokat, és csak igen erős jelszavakat engedjenek használni. 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo