Orbán Viktor elárulta, mikor kezdődhet a regisztráltak oltása

A miniszterelnök szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában elsőként a járványügyi korlátozások meghosszabbításáról beszélt.

Mint mondta, a március elsejéig tartó hosszabítás elrendelésénél a legkevésbé az számított, hogy mit mondtak a nemzetközi szervezetek, mert a járványkérdések lokálisak, minden országban mások, így ő az operatív törzsre hallgatott. "Szabadulnék már én is ebből a félrab vagy félszabad életből", mondta, mert "ez a magunkfajta polgári kultúrájú országokat megviseli." - írja laptársunk, az Mfor.hu. 

Viszont a szabadulás még korai lenne, mutatott rá, ne áldozzuk föl azt a három hónapos eredményt, amit elértünk, hiszen három hónapja rendíthetetlenül ugyanazt a korlátozásrendszert tartjuk fönt, és javulnak a járványügyi számok, mondta Orbán. Ha túl korán mozdítjuk el a korlátozásokat, semmibe hullik az, amit három hónap alatt elértünk.

A miniszterelnök elmondta, hogy az egészségügyi dolgozókat beoltották, a szociális intézmények lakói és dolgozói beoltásával pedig "a hétvégéig végzünk is." Jövő hét elejétől megkezdődik a regisztráció alapú oltás.

További részletekért kattintson ide. 

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo