Oldják fel a boltzárat? Megszólalt a kamara

25 százalékos oltottsághoz kötnék az enyhítést

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mind a tavaszi időszakban, mind a második, illetve a jelenlegi harmadik hullámban nagy figyelmet fordít a koronavírus okozta gazdasági nehézségek azonosítására, a vállalkozói észrevételek és javaslatok összegyűjtésére – írják közleményükben.

Az MKIK szerint a jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések vállalkozói jelzések alapján nehezen értelmezhetőek és a KKV-k szempontjából versenytorzítóak. Emiatt azt javasolják, hogy amennyiben a betegségen átesett és a már beoltott felnőtt lakosság létszáma együttesen eléri a felnőtt lakosság 25%-át, érdemes megfontolni a boltzár fokozatos feloldását annak érdekében, hogy a magyar vállalkozások ne szenvedjenek el több kárt és ne induljon el egy tömeges csődhullám.

Továbbá megfontolandónak tartják, hogy amennyiben további járványügyi intézkedések szükségesek, akkor a tevékenység szerinti boltzár helyett az üzlethelyiségbe belépők létszámának korlátozása és az egységnyi üzlethelyiség területen tartózkodó személyek számának meghatározása legyen irányadó.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo