Nőtt az agrárbiztosítási díjtámogatások keretösszege

Tavaly ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy milliárddal nőtt a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Kiemelték: a gazdálkodók a biztosítások díjának legfeljebb 70 százalékát utólagos támogatásként kaphatják vissza. A MABISZ ismertette: a 2012 óta működő rendszerben a mezőgazdasági biztosítások kötését uniós forrásokat is felhasználó díjtámogatással ösztönzik a gazdáknak.

A támogatott mezőgazdasági biztosítások teljes állományának díja tavaly már meghaladta a 14,5 milliárd forintot, miközben kilenc éve még másfél milliárd forint alatt maradt.

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók - a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően - most is háromféle konstrukció (A-, B- és C-típusú biztosítási szerződések) közül választhatnak, a díjtámogatásra pedig április elejétől pályázhatnak - hívták fel a figyelmet.

A gazdálkodók három biztosítótársaság, egy fióktelep és hét egyesület kínálatából választhatnak, a biztosítási díjtámogatás csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható. A MABISZ felidézte: a palyazat.gov.hu oldalon a napokban tették közzé, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent felhívás a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról.

A közleményben arra is kitérnek, hogy az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo