Negyedével csökkennek az EU-s források, kivéve a szociális programokat

A Magyarország számára juttatandó kohéziós források nagysága 24-25 százalékkal csökken 2021-et követően, a szociális alap forrásait viszont a tervek szerint kisebb mértékben érintené a forráselvonás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára egy nyíregyházi konferencián kedden.

Vitályos Eszter elmondta, az Európai Bizottság által májusban közzétett tagállami költségvetés-tervezete szerint 2021 és 2027 között mintegy 19,5 milliárd euró támogatásra számíthat majd Magyarország, 24-25 százalékkal kevesebbre, mint az előző ciklusban. Vitályos Eszter ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy az Európai Szociális Alap forrásait kisebb mértékben érinti a forráselvonás, vagyis az Európai Bizottság továbbra is nagy figyelmet fordítana például a különböző humán képzésekkel kapcsolatos fejlesztésekre és az ilyen jellegű szolgáltatások erősítésére.

Csúcson az EU támogatottsága Magyarországon
Az egész Unióban növekszik az EU támogatottsága. Magyarországon különösen kedvezően ítélik meg az uniós tagságot, a magyarok 79 százaléka szerint előnyös az EU-tagság, tavaly még csak 72 százalék volt az arány.
A jelenlegi Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) 952 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális, társadalmi felzárkózási programok, különböző transznacionális együttműködések támogatására, finanszírozására.

Ha ez a program 2021 után a mostanihoz formában megy tovább, akkor nagyjából ugyanezek a területek lesznek majd támogathatóak, például a korai iskolaelhagyás csökkentése vagy a leszakadó területek felzárkóztatása.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo