Megrázza a boltokat a gyenge forint

Drágulás várható, ami falja a vásárlók pénzét. Gyenge a forint, drága a benzin. A benzin már most is sokba kerül, ez pedig lassítja a boltos forgalmat. Fékeződhet a családi költekezés üteme.

2018-ban sem lesz több, ha pedig elhúzódik a gyenge forint, 5 százalék alá is csúszhat a boltos piac növekedése - írja a Blokkk.com. 2018 első negyedévében 7,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, az eladott árumennyiséget, a volument nézve. 2015 első negyedévében ennél hajszálnyival nagyobb volt a növekedés, 7,8 százalék. Év végére lett belőle 5,8%, ami persze ragyogó eredmény. Mind a magasabb ütemű élelmiszer, mind pedig a nagyobb léptékű iparcikkes vásárlásokra volt példa az elmúlt években, de végül 5-6% közötti éves mérleggel zártak a boltok. Tehát az erős első negyedéves kezdés, bár nyilván ez jó, önmagában még nem elégséges ok ahhoz, hogy a korábbi éveknél nagyobb ütemű forgalomemelkedés lenne várható, egyes elemzői vélekedésekkel szemben.

Egyre több település marad bolt nélkül
Négyezerrel csökkent 2017-ben a boltok száma Magyarországon, írja a Blokkk.com. Minden áruterületen - élelmiszerben, iparcikkekben egyaránt - évről-évre kevesebb a bolt. És kevesebb településen lehet helyben vásárolni, mert 2017-ben 18 faluban bezárt az utolsó bolt.
Jön a drágulás, drágább lesz a banán, a ruha, a műszaki ketyere

A vásárlók ma is elsősorban az árat nézik a boltban, amikor költekeznek, hiába vaskosabb a pénztárcájuk. Az üzemanyagok máris drágábbak, 400 forint körül mozog az ár, ami viszont azzal a következménnyel járhat, ha elhúzódik a magasabb árszint, márpedig erre van esély, hogy fékeződik a vásárlás belőlük és máshonnan, másra szánt kiadásokból is pénzt vesznek el a tankolók. Ez látszott már a korábbi üzemanyag drágulásoknál, amikor meglódult a kőolaj világpiaci ára. Kevesebb üzemanyag fogyott.

A szinte napok alatt meggyengült forint esetében a döntő kérdés, milyen hosszú távon marad drágább az euró, vagy a dollár a magyar fizetőeszközhöz képest. Az elemzők szerint ez az irányzat el is húzódhat, ami viszont már megviseli az import fogyasztási cikkek és a nagyobb import tartalmú hazai termékek költségeit. Így legalább egy átmeneti drágulás várható például az import élelmiszereknél, illatszerféleségeknél,  ruháknál és a műszaki cikkeknél is, ahol nagyobb arányú, vagy teljes a behozatal a boltokba. Ez is megviseli a pénztárcákat, a vásárlók hiába keresnek többet a munkahelyükön, a bérnövekmény egy részét - vagy ki tudja mennyit - megzabálja a gyengébb forint.

Az immár harmadik éve jelentős, a gazdaság teljesítményénél jóval nagyobb ütemben növekvő bérek is egyre erősebb nyomást gyakorolnak az árakra, a termelők, feldolgozók átadási áraitól kezdve, amit egyre nehezebb lenyelni. A fogyasztás más területein is költségnövekedés várható, így például a jármű kereskedelemben, vagy például a vendéglátásban is. És drágább lesz a nyaralás is, itthon is, és persze külföldön is. Így előreláthatóan fékeződhet a családi költekezés üteme, egy elhúzódó gyengébb forintárfolyam mellett akár számottevő mértékben is Az idelátogató külföldi turisták persze nem fognak sokat panaszkodni, hiszen a saját nemzeti valutájukért több forintot kapnak és az export is jobban csúszhat.

 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo