Már itthon sem kapós a dízel

A magyarok elsősorban új, benzines autót vásárolnának, de már a hibridek is egyre népszerűbbek – derül ki az OTP Bank legfrissebb, autófinanszírozással kapcsolatos reprezentatív felmérésből. A vásárláshoz a fiatalabbak nagyobb arányban vennének fel hitelt, míg ötödük a teljes árat kölcsönből finanszírozná.

Az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint öt millió forint alatt új, benzines autót vásárolna minden ötödik megkérdezett. Ugyanakkor a megkérdezettek harmada venne elektromos vagy hibrid autót a kutatásban megadott keretből. Használt dízel autót a válaszadók mindössze 14 százaléka vásárolna.

Kép: wikimedia

Az autóvásárlás finanszírozásához a legtöbben hitelt vennének fel: a megkérdezettek több mint fele (51%) részben, vagy egészben hitelből fizetné autóvásárlását. A fiatalok körében ez az arány 60 százalék volt.

A kutatásból kiderült, hogy az Y és a Z generáció tagjai, vagyis akik 1981 után születtek, sokkal nyitottabbak a hitelfelvételre az autóvásárlás során, mint az idősebbek.

A dízel végórái
Európa valamennyi országában kevesebb dízel-autót adtak el az első félévben, mint egy évvel korábban és a nagyvárosok dízel-tilalma e motorok halálát jelentheti.

Ugyanakkor a hiteligénylésnél – ahogy az autóvásárlásnál is – fontos minden ajánlatot részletesen megvizsgálni és minden körülményt figyelembe venni, hogy a számunkra lehető legjobb megoldást tudjuk választani” – mondta el a felmérés kapcsán Dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

A kisebb összegű, használtautó vásárlásra, esetleg javításra már érdemes megfontolni az otthonról online is igényelhető és szabadon felhasználható személyi kölcsön lehetőségét is.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo