Így legalább a jogi költségektől megmenekülhet

Az adósok közel fele a középkorú lakosságból kerül ki, 32 százalék a 20–39 évesekhez, 19 százalék pedig a 60 év feletti korosztályhoz tartozik – mutat rá az EOS Csoport felmérése. Az adósra jutó átlagos befizetéseket tekintve a legnagyobb törlesztőösszeg a banki tartozásoknál jelenik meg.

Itt 24 200 forint az átlagos befizetés mértéke, míg a telekommunikációs tartozások esetében 15 422 forint, a közüzemi tartozások esetében pedig 13 700 forint.

A legnagyobb átlagos törlesztések a 20 és 39 éves korosztálytól érkeznek, akik mintegy 2000 forinttal fizetnek be nagyobb összeget az átlagnál.

Kép: PP

A 60 év felettiek nagyságrendileg ugyanennyivel alacsonyabb összegeket fizetnek be, míg a 40–59 éves korosztály törlesztései többnyire megfelelnek az átlagnak.

Ezzel takaríthatják meg a legtöbb pénzt a lakásvásárlók
A lakástakarék az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma a kapcsolódó állami támogatások miatt. Szerződéskötés előtt azonban érdemes tájékozódni a piacon, mert a különböző konstrukciók költségeiben akár ötszörös különbség is lehet.
A kutatás kitér a korai kapcsolatfelvétel és a részletfizetési megállapodások következtében megtakarított jogi költségekre is. Elsődleges cél, hogy még a korai szakaszban sikerüljön mindkét fél számára elfogadható egyességet kötni az adósokkal, mert ha egy ügy nem kerül jogi szakaszba, akkor nem merülnek fel vele kapcsolatban jogi többletköltségek sem.

2017-ben az egy ügyre jutó átlagos várható jogi költség mintegy 50 000 forintot tett ki – mondta el a kutatás kapcsán Nagy Ferenc, az EOS Faktor Zrt. Pénzügyi és Kontrolling Igazgatóságának vezetője.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo