Idén nem lesz fényűző a karácsony

A koronavírus járvány gazdasági hatásai az idei ünnepeken is nyomot hagynak. A lakosság nagy része nem tervez a tavalyinál fényűzőbb karácsonyt. Minden második magyar ugyanannyit tervez költeni, mint 2020-ban, 26 százalék pedig idén még kevesebbet tud az ünnepekre fordítani. Ők leginkább romló anyagi helyzetük miatt tesznek így – derült ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb reprezentatív kutatásából.

Ünnepi adok-kapok

A magyarok harmada egyáltalán nem tervez ajándékot adni szeretteinek idén karácsonykor. A korábbi években a lakosság közel 80 százaléka kerekedett fel és költött erre a célra, tavaly már kevesebben (70 százalék), míg ez idén mindössze 67 százalékukra igaz.

Az ajándékokra költött összeg várhatóan még az idén sem fogja elérni a járvány előtti szintet. Azok, akik tervezik meglepni családjukat, barátaikat, átlagosan 35 800 forintot szánnak erre összesen, míg 2017-ben ez az összeg átlagosan mintegy 41 ezer forint volt.

A többség novemberben kezdte meg a karácsonyi ajándékok megvásárlását és jellemzően 4-6 embert terveznek megajándékozni. Az alacsonyabb jövedelműek igyekeznek 1-3 ajándékozottra szorítkozni. A többség a fizetéséből (56 százalék), illetve a megtakarításaiból (44 százalék) szán költeni ajándékokra, hitelt erre a célra a tavalyi évhez hasonlóan a magyarok 7 százaléka venne fel.

A hosszú szállítási idő, a magas vámok és a készlethiány miatt csökkenhetett azok aránya, akik külföldi internetes oldalakról rendelnének karácsonyra: míg 2017-ben a magyarok 23 százaléka választotta ezt a lehetőséget, 2020-ban már csak 17, idén pedig mindössze 10 százalék – ellenben a hazai webshopokkal, ahol a lakosság közel fele vásárol az ünnepekre.

A tavalyi lezárások után viszont sokan személyesen szeretnének ajándékot venni: a magyarok fele bevásárlóközpontokba, szupermarketekbe tervez menni. Számuk még mindig kevesebb, mint a válság előtti években, amikor 60 százalék körül mozgott a plázákban ajándékra vadászók száma.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo