Egymilliós kezdőtőke kell annak, aki Budapesten szeretne tanulni

Jelentős kompromisszumokra kényszerül, aki most ősszel költözne a fővárosba. Köztük elsősorban a friss egyetemisták ütközhetnek nehézségekbe, olvasható a Sperbank közleményében.

Egy új életszakasz kezdete más egyetemvárosokban is nagyobb kiadást jelent, de az utóbbi években megemelkedett albérletárak, a berendezkedés és a tanulmányok költsége együttesen hozzávetőleg egymillió forintot emésztenek fel az első hónapokban Budapesten. Nincs sokkal jobb helyzetben az sem, aki más típusú képzésért jön a fővárosba, a leginkább versenyképes szakmát adó tanfolyamok ára ugyancsak az egekben van.

100 ezernél kezdődik a lakbér

Annyit kérnek egy kiadó szobáért mint öt éve egy lakásért
Az ingatlan.com adatai szerint augusztus első napjaiban a kiadó téglalakásokért átlagosan 150 ezer forintot kértek Budapesten egy hónapra. Az albérletpiaci drágulás miatt ma már egy budapesti kiadó szobáért annyit kérnek, mint egy garzonért öt évvel ezelőtt.
Jellemzően a jó közlekedésű, oktatási intézményhez közeli, vállalható rezsijű, többnyire belvárosi, különbejáratú másfél-kétszobás albérleteket keresik a diákok – nyugodtan kijelenthető: aki ma kezdené, már hiába. A kompromisszumokkal teli megoldás is 100-120 ezer forint kiadást jelent havonta, amit megfejel a költözéskor fizetett plusz két-háromhavi kaució. A beköltözést követően a következő tétel a háztartási kis- és nagygépeké, az áruházak ilyenkor értékesítik hűtő-, mosó- és mosogatógép állományuk javát, valamint fellendül a bútorüzletek forgalma is: az ágyak, tárolók, beépített szekrények és kisebb konyhabútorok a legkelendőbbek. Még ha a család jóvoltából jól felszerelten is indítja önálló életét a fiatal, kis fejszámolással már bőven meghaladja a félmillió forintot az eddigi kiadás, és még a beiratkozásig sem jutottunk el.

Általános igazság az is egyetemista körökben, hogy minél magasabb volt a ponthatár egy szakon, annál drágább lesz az évkezdet is. A diákok egyik első jogos igénye, ami október-november táján pörgeti a számítástechnikai üzletek forgalmát, a saját laptop, esetleg nagyobb teljesítményű asztali gép, vagy egyéb drágább kiegészítő. De ilyenkor kerül kívánságlistára általában az albérletbe a házimozi, vagy a komolyabb hangrendszer is.

Jól jön a külföldi félév a munkavállaláshoz

Elsősorban a felsőévesek körében népszerű a külföldi tanulmányi félév, aminek a tapasztalata az élmény mellett kiváló belépőt jelenthet a munkaerőpiacra. Noha az ösztöndíjak révén a tanulmányok jobbára ingyenesek, a külföldön töltött hónapok költsége újabb nem várt százezrekkel drágíthatják a szemesztert, miközben az itthoni infrastruktúrát is fenn kell tartani.

Természetesen nem mindenki egyetemre érkezik a fővárosba, a tanévkezdéssel párhuzamosan elindulnak az iskolarendszerű és a magánvállalkozások által szervezett tanfolyamok is, köztük a messze legnépszerűbb szoftverfejlesztői képzések. Ezek ára akár a másfél-kétmillió forintot is elérheti, de a többi népszerűbb, a munkaerőpiacon jól fizető szakmát adó tanfolyam finanszírozása is többnyire hatszámjegyű egyszeri kiadással jár az elején.

„Közismert tény, hogy a gyermek oktatásába fektetett pénz a legjobban megtérülő befektetés, a versenyképes diploma és képzettség megszerzése azonban sokszor komoly anyagi ráfordítást igényel, amelyet legtöbbször a család, a szülők viselnek.” – számol be tapasztalatairól Lengyel Zoltán, a Sberbank Magyarország Marketing, PR és Digitális területének vezetője. Lengyel Zoltán szerint azzal, hogy az egyszeri költség terhét évekre, előre tervezhetően osztja el, a személyi kölcsön sokat segíthet az átmeneti pénzügyi akadályok leküzdésében a nyaralás és táborozás költségei után gyakran kimerült háztartásokon.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo